A választók kinyilvánították akaratukat, az eredmény egyértelmű – mondta a referendum estéjén Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő azt követően érkezett meg a Duna Palotában működő választási központba, hogy az iroda rögzítette az előzetes eredményt. Az Országos Választási Bizottság (OVB) már az államfő érkezése előtt ismerte az adatokat. A három kérdés – amelynek jóváhagyását az OVB az elmúlt másfél évben kétszer megtagadta, s csak az Alkotmánybíróság utasítására, a harmadik fordulóban hitelesítette – elsöprő győzelmet hozott. A referendum hatalmas részvétel mellett zajlott le. A választópolgárok több mint fele az urnákhoz járult, az igennel voksolók száma pedig meghaladta a 3,3 milliót. Az OVB üléstermében az eredmény megismerése után gyászos csönd honolt. A panaszokat megítélő bizottsági tagok jó ideig nem tudtak szóhoz jutni, majd későbbre halasztották a tanácskozást. Ezután érkezett meg és mondott rövid méltató beszédet az államfő. Most a törvényhozókon és a politikusokon a sor, le kell vonniuk a konzekvenciákat – közölte.