A végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó elszámolásáról - Alacsonyabb átalányközterhet állapít meg a kormány törvényjavaslata

2014. szeptember 15. 10:45, Jogi Fórum

A kormány a parlament elé terjesztette azt a törvényjavaslatot, amelynek egyik része a 2 millió feletti végkielégítéseket az elmúlt években sújtó 98 százalékos különadó elszámolásáról rendelkezik úgy, hogy helyette alacsonyabb mértékű átalányközterhet állapít meg. Az egyes törvényeknek a költségvetési tervezéssel, valamint a pénzpiaci és a közüzemi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter terjesztette a parlament elé. A javaslat szerint az a magánszemély, akinek jövedelmét 98 százalékos adóval sújtották, az állami adóhatósághoz intézett kérelmében, az adó megállapításához való jog elévülési idején belül kezdeményezheti, hogy az adóhatóság a kötelezettséget törölje. Abban az esetben is, ha kérelem ellenőrzéssel lezárt időszakot érint. A javaslat szerint az adóhatóság az érintett jövedelem után, a kötelezettség eredeti esedékessége napjára vonatkozó hatállyal átalányközteher-kötelezettséget állapít meg. Ha a 98 százalékos adómértékkel a különadót a 2010. adóévre kellett megállapítani, akkor az átalány 40 százalék, a 2011. adóévre 15 százalék, a 2012. adóévre 20 százalék, a 2013. adóévre pedig 25 százalék az átalányközteher mértéke. Annak érdekében, hogy a magánszemély ne érvényesíthesse kétszeresen követelését, a javaslat szerint a rendelkezések nem alkalmazhatók akkor, ha az adott személy bármely jogorvoslat alapján kártérítésre vált jogosulttá . Amennyiben a jogorvoslat folyamatban van, az adóhatóság az eljárást csak abban az esetben indítja meg, ha a magánszemély a kérelmében nyilatkozik arról, hogy a jogorvoslati kezdeményezést visszavonta és csatolja az ezt igazoló iratokat. Az új rendelkezéseket a hatálybalépéskor folyamatban lévő adóigazgatási eljárásokban is alkalmazni kell, továbbá a hatálybalépést követően a 98 százalékos adómértékkel megállapított kötelezettség utólagos csökkentésére is kizárólag csak ezek a szabályok alkalmazhatók. A javaslat alapján az elhunyt magánszemély bármely örököse kezdeményezheti a 98 százalékos adómértékkel megállapított kötelezettség törlését. Az adóhatóság ebben az esetben a soron kívüli adómegállapítós szabályai szerint jár el, s az örököst, örökösöket megillető összeg megállapításakor az átalányközteher-kötelezettséget érvényesíti. Amennyiben az adóhatóság a 2014. február 26-át követően az adóhatósághoz benyújtott, a 98 százalékos adómértékkel megállapított adó helyesbítését tartalmazó önellenőrzéssel, az önellenőrzés tárgyában hozott határozat ellen benyújtott jogorvoslati kérelemmel összefüggésben elutasító határozatot hozott, a határozatot a törvény hatálybalépése napjával visszavontnak kell tekinteni és az eljárást az új szabályok szerint kell lefolytatni. Amennyiben a magánszemély a 98 százalékos adómértékkel megállapított adókötelezettségét az adóbevallásban az új szabályok hatálybalépését megelőzően már csökkentette, illetve a különbözetet visszaigényelte - kivéve, ha a visszaigénylésre azért került sor, mert nem állt fenn a különadó-fizetési kötelezettség -, az adóhatóság ellenőrzés keretében hivatalból állapítja meg az átalányközteher-kötelezettséget, akkor is, ha az érintett bevallással kapcsolatban korábban már ellenőrzéssel lezárt időszakot eredményező vizsgálatot végzett. A javaslat általános indoklása emlékeztet arra, hogy a magánszemélyek egyes jövedelmeinek különadójával kapcsolatban több ügyben is hozott döntést az Emberi Jogok Európai Bírósága, továbbá az Alkotmánybíróság is vizsgálta a szabályozást és szintén döntés hozott róla. Mindemellett több, a különadót érintő ügy van folyamatban a bíróságokon. A különadó-törvény módosításának mostani célja az, hogy a bizonytalan és összetett jogi helyzetet az adóalanyok számára méltányos és megnyugtató módon rendezze. Az Országgyűlés 2010-ben döntött a kormány javaslatára a 2 millió forint feletti végkielégítések 98 százalékos különadójának bevezetéséről. A strasbourgi bíróság és az Alkotmánybíróság későbbi döntése alapján ugyanakkor a különadó az adózónak visszajár. forrás: Jogi Fórum

Tovább a teljes cikkre...

Keresés