Fizessenek a gazdagok! - Országjárásra indul az MSZP

2017. március 16. 17:45, Klubrádió

Tegyünk igazságot! szlogennel országos politikai kampányt, országjárást indít az MSZP. Botka László az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta, luxusadót vetnének ki, hogy ezzel könnyítsen az átlag alatti jövedelműek adóterhelésén – mondta el Botka László a párt miniszterelnök-jelöltje a Klubrádió Megbeszéljük c. műsorában. Ez azt jelenti, hogy a 100 millió forint feletti vagyon, egymillió forint feletti havi jövedelem és tízmillió forintnál értékesebb autó vagy egyéb luxusvagyontárgy megadóztatását szeretnék. Botka László szerint a befolyó összeg elég arra, hogy adómentessé tegyék a minimálbért és a középosztályt ki tudják szélesíteni azzal, hogy jelentősen csökkenteni tudják az elvonást az átlag alatti vagy átlagos jövedelműek esetében. Botka László a műsorban arról is beszélt, Teljesen átalakítaná a nyugdíjrendszert. Szerinte a Fidesz nyugdíjrendszere azokat is sújtja, akik még dolgozni szeretnének. Demokratikusnak nevezett, liberális kis pártoknak nevezte a külön listában gondolkodó ellenzéki formációkat Botka László. A szocialista politikus szerint azoknak a politikai vezetőknek, akik kormányváltást akarnak, változtatniuk kell a bukott stratégiájukon.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés