10. nap
Helyszíni közvetítés Az eddigi legkeményebb nap. A csak terepjárósoknak ajánlott útvonalat választottuk, ami a nemzeti parkon keresztül vezet, majd az óceán partján apály idején megközelíthető B2 Beachez vezet. A nemzeti park bejáratánál ért az első meglepetés, a térképek amelyek alapján navigálnunk kellett volna elfogytak. Nagy nehezen szereztünk néhány koordinátát, majd bevetettük magunkat a sivatagba. Több autóval együtt indultunk, de a többiek csakhamar lemaradtak és egyedül mentünk tovább. Nagyon élveztük a sivatagi vezetést, dűnék és laposabb területek váltogatták egymást, meglehetősen erős szélben. Mintegy negyed órányit élveztük a vezetést, amikor megpróbáltunk két dűne találkozásánál átvágni, majd megláttuk a dűne túloldalát. Három méteres szakadék. Levettem a gázról a lábam, a kocsi azonnal elmerült a homokban. Sebaj, elő a lapátokkal, kiássuk. Ástunk másfél órát, kiszabadítottuk a kerekeket, beraktuk a homokvasat, a kocsi alja alól is kiszedtük a homokot. Fülünk, szemünk, orrunk közben megtelt a kavargó homokkal. Próba. Rükverc, felező. Másfél métert haladtunk hátrafelé, majd ugyanúgy elásta magát a kocsi. Akkor próbáljuk előre, újra ásás, ezúttal a kocsi előtt próbáltuk megtisztítani a terepet. Két óra ásás után, amikor éppen a teljes dűne elhordására kidolgozott koncepciót vitattuk meg, felbukkant egy mentőangyal a 12-es Jeep és a velük lévő konvoj személyében. Rántókötéllel húztak ki minket egy rövid kuplung égetést követően. Csatlakoztunk hozzájuk és egy helyi guide vezetésével nagy tempóban próbáltunk áthaladni a nemzeti parkon, mert el kellett érnünk az apályt. A parkőr által három órára becsült utat mintegy háromnegyed óra alatt tettük meg. A kocsi jól bírta a megpróbáltatásokat, igaz féltünk a túlmelegedéstől, ezért a fűtés a legnagyobb fokozaton ment. Az apályt az utolsók között értük el, már csak egy egészen vékony homoksáv volt a tenger és a dűnék között. A végén többször is az óceánban kellett haladnunk, ami egyrészt nem tesz jót az alkatrészeknek, másrészt Amerika nem szerepelt tervezett úticéljaink között. A Guide menet közben ki akart szállni, de a portugál srácok, akiknek a kocsijában ült, nem mertek megállni egy percre sem, így velünk maradt. Szerencsésen megérkeztünk a táborba, a Guide kapott pár konzervet, majd egy kiszáradt bokor tövében nyugovóra tért. Mi voltunk az utolsók akik aznap beérkeztek, a többi csapat vagy a nemzeti parkban töltötte az éjszakát, vagy a hajnali apállyal érkezett meg a táborba. Közben megérkezett a dagály, olyannyira, hogy néhány csapatnak sátort kellett bontania és pár méterrel feljebb költöznie. Ebben a táborban is fegyveres őrök vigyáztak ránk. A mai nap annyira kifárasztott mindenkit, hogy hamar elcsendesedett a tábor, annak ellenére, hogy tekintettel a hajnali érkezőkre, valamint arra, hogy egy újabb apályig nem lehet elhagyni a helyszínt, a másnapi eligazítás csak délelőtt tízkor kezdődött.