2008. január 26. A kétszeres Superbike-világbajnok, James Toseland egyre jobb formát mutat új hátaslován, a tavalyi fejlesztésű Yamaha, az YZR-M1 nyergében. Bár a 2007-es téli teszteken kissé lassú és esetlen volt a motorozása, a tegnapi nap véget érő három napos Maláj teszt során igencsak megrángatta szekerén a gyeplőt, ami azért párszor majdnem kicsúszott a keze ügyéből. Mindezek ellenére azért ez a teszt sem indult valami bizalmat keltően számára. De minden jó, ha a vége jó alapon a harmadik napra bizony hozta a 26 éves angol srác a tőle elvárt eredményt: másfél másodperccel maradt el az élne végző Hondás Nicky Haydentől, és kevesebb, mint fél másodperccel később tudta teljesíteni leggyorsabb körét, mint a gyári Yamahán száguldozó ötszörös bajnok, Valentino Rossi. Így végül nyolcadik tudott lenni, ami teljesen rendben van, két ok miatt is: az egyik ok az, hogy ezek még csak tesztek, a másik pedig az, hogy James legfőbb célja a 2008-as szezonban az, hogy az első tízben tudjon rendszeresen végezni. Különleges nap volt számára a harmadik már csak azért is, mert ezen a napon kóstolhatott bele először a kipörgésgátló, valamint az egyéb elektronikai segédeszközök által nyújtott örömökbe „Tavaly még 2 perc 3,5mp alatt értem körbe leggyorsabban, mostanra már 2’01 a legjobb időm kvalifikációs gumikon, ami nagy megelégedésre ad okot. Nagyon jól érzem magam a csapattal, és a harmadik napon bevetett segédeszközök is nagyon tetszenek, bár azért ezek olyan dolgok, amiket még nagyon szoknom kell.” Teljesen hibátlan tesztet azért nem tudhat maga mögött Toseland, mivel szinte végig komoly gondjai voltak a gép performanszával: szinte mindhárom nap folyamán konstans rázkódás nehezítette meg James életét és késztette fejtörésre a mérnököket. A pálya sajátos karakterisztikájának betudván nem tulajdonítottak azonban olyan nagy jelentőséget a dolognak, bízván abban, hogy későbbre megoldódhat a dolog. „Egész végig küszködtünk a nagyon kellemetlen rázkódás miatt. Végig rajta voltunk az ügyön de sajnos nem sikerült teljes mértékben megoldanunk azt. A többiek véleménye szerint ez a sepang-i pálya sajátos velejárója, így reménykedhetünk abban, hogy a következő heti Ausztrál teszten megszabadulunk eme problémától.” Zoli