Shenton örül Capirossi csatlakozásának

2008. január 30. 0:12, MotoGPhirek.hu

2008. január 29. A harcias veterán, Loris Capirossi a Rizla Suzuki csapatához való igazolásával, sokmindennel tette gazdagabbá a gárdát. Mindamellett, hogy az olasznak gyakran ér fülig a szája, rengeteg tapasztalattal gazdagíthatja a jövőben a japán gyár alakulatát. Utóbbiban, pedig ha valaki, akkor Capirex az, aki bővelkedhet, hiszen a MotoGP-ben lehúzott 18 szezon után mindent elmondhat magáról, csak azt nem, hogy tapasztalathiányban szenvedne. Az „öreg”, sokak szemében nagy tiszteletnek örvend, ahogy ez a Rizla Suzuki technikai igazgatójával sincs másként. Stuart Shenton a múlt heti sepangi teszt során a következőket mondta Capirossiról: „Van egy pár dolog, amiben a segítségünkre van Loris és akkor még nagyon visszafogtam magam ezen a téren. Az iszonyatos méretű tapasztalata rettentően megkönnyíti a motor beállításának mentét és így elég sok időt meg tudunk spórolni.” Capirossiról rendszerint úgy beszélnek a paddockban, mint a legközvetlenebb és legbarátságosabb versenyző, aki folyton folyvást mosolyog. Maga Shenton is osztja ezt a véleményt: „A másik két dolog, ami igen jól hat a csapatunkra, az a jókedve és a lelkesedése”. Az olasz a múlt heti maláj teszt utolsó napján 62 kört tett meg motorjával és 2’01”778-as idejével a tizedik helyen zárt, ami igen jónak mondható, annak fényében, hogy egész nap versenygumikat használt a Suzuki GSV-R-en. Az eredményt, Shenton a következőképpen kommentálta: „A mostani teszten már az új blokkot használtuk és az aerodinamikán is ejtettünk bizonyos változtatásokat. Úgy vélem, hogy ezeknek a fejlesztéseknek is részük van a sikerben.” A Rizla Suzuki is részt fog venni a holnap kezdődő idei második teszten, Philip Islandon. A csapat már tavaly év végén végrehajtott itt egy „magánakciót” melynek keretein belül, egyedül ők teszteltek az ausztrál pályán, mialatt a világ másik végén, a spanyolországi jerezben gyakorolt a többi gárda. Ferdei

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés