Csődbe ment a Super Aguri

2008. május 7. 9:20, autoblog.hu

Eddig reménykedhetett a Super Aguri, hogy valahogy sikerül megoldást találni a súlyos anyagi gondokra. Szuzuki Aguri csapatfőnök kedden kellemetlen kötelességének eleget téve bejelentette, hogy az istálló nem indul a hétvégi Török Nagydíjon, Anthony Davidson és Szato Takuma így munka nélkül maradtak. A Super Agurival kapcsolatban már a Spanyol Nagydíj előtt is felmerült, hogy a pénzhiány miatt kiszáll a száguldó cirkuszból, azon a futamon azonban a Honda még segítette az alakulatot. A Török Nagydíjra azonban már a gyár nem akart segítő kezet nyújtani, Nick Fry, a Honda csapatfőnökének utasítására a Super Aguri kamionjait be sem engedték a török pályára. Pedig a megmentőnek hitt Weigl-csoport ajánlata az utolsó pillanatig a levegőben lógott, a Honda azonban szemlátomást jó előre eldöntötte, hogy a németek nem elég tőkeerősek a csapat átvételéhez. Szuzuki a búcsú alkalmából minden partnerének megköszönte az eddigi együttműködést, későbbi nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy elege lett a Forma-1-ből. Kemény kritikát fogalmazott meg a kamionok kizárását elrendelő Nick Fryról, pedig egyes források szerint amúgy 50 millió euróval tartozik a Hondának. A Super Aguri története ezzel véget ért.

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés