Oldal.Info
Brazil szappanopera: Santa Matilde
Időnként nem könnyű kitalálni, mit is vessek monitorra a blog olvasóinak. Na, nem mintha nem lenne számtalan téma - már a tarsolyban van a Monteverdi története, s gyűjtöm az anyagot Jacques Durant autóihoz is. De van bennem némi félelem, hogy idővel egysíkúvá válnak a történetek, s ugyanarról fog szólni mindegyik poszt, csupán más körítésben. Akárcsak a brazil szappanoperákban... Valami ilyesmin rágódtam az elmúlt napokban, ám a brazil szappanoperáknál megakadt a gondolatmenet, s elvigyorodtam. Mivel dobhatnám fel a blogot? Hát egy jófajta dél-amerikai autóval! Azon a fél-kontinensen, ahol még a kilencvenes években is gyártották a hatvanas évek Ford Falconját, ahol a Bogár simán megünnepelte a fél évszázados jubileumát, s ahol az autók nagyobb alkoholfogyasztók, mint az emberek, csak találok valami spéci verdát! Sok járgány merült fel, az argentin Isetta klóntól kezdve a brazil Willysen át egészen a dél-afrikai kerülőt is megjárt, kétütemű DKW, majd VW Bogár alapokra épített Puma sportkocsiig. De a szemem egy fura formájú kis kétajtóson állapodott meg, amelyről már gyermekkoromban sem tudtam eldönteni, hogy ez most menő verda, vagy inkább sportautó paródia... Mint hasonló esetekben már megtettem egyszer-kétszer, a kérdést eldöntendő, most is szóltam Ferkó barátomnak, vegye szemügyre a keresztény királyné és egy B kategóriás színésznő nevének keverékéből nevesített autót. Néhány pohár bor és jó sok hümmögés után megszületett az ítélet: "Ez igen csúf! Írd csak meg!" Következzen hát a Santa Matilde kupé története, a brazil luxusjárgányé, ami nem is nézett ki annak. A saját fejlesztésű sportos kocsi ötlete a hetvenes évek közepén pattant ki a Puma GTE megalkotásában is részt vevő, sao paulói Humberto Pimentel Duarte mérnök, és az egykor FNM-Alfa Romeóval küzdő versenypilóta, majd tunerré avanzsáló Renato "Peixotinho" Peixoto fejéből. Az alapokat a nálunk Opel Rekordként ismert Chevrolet Opala adta, beleértve annak 171 lovas, 250 köbhüvelykes - 4. 1 literes - soros hathengeresét is. A semmivel össze nem téveszthető karosszériát azonban Duarte lánya, Ana Lídia álmodta meg, amit poliészterrel erősített üvegszálas műanyagból alakítottak ki a lelkes kivitelezők. A ferdehátú járgányt elvileg 2+2 ülésesnek szánták, de jó szívvel senki nem küldte volna ismerősét a hátsó üléssorba. A donor: Chevrolet Opala (Forrás) A kész prototípust az 1976-os sao paulói autószalonon állították rivaldafénybe, ahol lenyűgözte a látogatókat. Volt is mivel, hiszen az egyszerű brazilok akkoriban még nem szokták meg az olyan felszerelési elemeket, mint az elektromos ablakok, a légkondi, a rejtett antenna, amely kazettás magnóhoz csatlakozik, illetve a bőr ülések. Az autók árát is ehhez mérten szabták meg, ami így az ország egyik legdrágább modelljévé vált. A sorozatgyártás 1977-ben indult meg, s a Santa Matilde SM 4.1 elismerő sorokra ösztökélte az autós újságírókat, akik dícsérték a módosított karburátorral és kipufogórendszerrel szerelt motor erejét, az első-hátsó tárcsafékek hatékonyságát, valamint a Porsche-eredetű műszerfal összeállítását. A kocsi szerkezetét akkoriban affelé újszerű módon galvanizálással védték a korróziótól. 1976 Santa Matilde SM 4.1 prototípus (Forrás) Mindezen érték azonban teljesen eltűnt a minden feltűnést nélkülöző kasztniban - amelyen furán hatnak az Opel Rekord hátsó lámpák -, ráadásul sok gondot okozott a rosszul szellőző belsőtérben a gyengécske légkondi és a hamar túlmelegedő motor is. A nyolcvanas évek elejére sikerült a hibákat orvosolni; emellett a régi hathengeres erőforrás mellé bevezették a Pontiac gyártmányú, vadonatúj 151 köbhüvelykes - 2.5 literes -, négyhengeres Iron Duke motort, amelyet egy turbófeltöltő segítségével 140 lóerősre tuningoltak. Ez kapható volt feltöltő nélküli és alkoholüzemű kivitelben is. Mellékesen 1981-ben egy Steve Arntz nevű amerikai milliomos megrendelésére 57 darab Cobra replika készült a Santa Matilde trés riosi üzemében, 350 köbhüvelykes V8-as Chevy motorral; öt autóba Jaguar differenciál került beépítésre. 1978 Santa Matilde SM 4.1 (Forrás) 1981 Santa Matilde Cobra (Forrás) 1982 Santa Matilde SM 4.1 (Forrás) Természetesen az eredeti Santa Matildét is korszerűsítették: 1983-tól a ferdehátú karosszériát lépcsőshátú formaterv pótolta, amelynek fara minden addiginál Opelesebben nézett ki. Emellett tovább finomították az erőforrásokat is, amelyekkel már 180 km/h körüli végsebességet érhetett el az alig 1.3 tonnás autó. A kereslet azonban hamar zuhanni kezdett - az első időszak százas nagyságrendű eladásai után a nyolcvanas évek közepére már alig néhány tucatnyi SM készült évente. A keresletet fellendítendő, 1984-ben bemutatták a nyitott Convertible kivitelt. Ez azonban nem sokat ért, gyártásának hat éve alatt mindössze 76 Santa Matilde kabrió gördült ki a gyárból. 1988 Santa Matilde Convertible 1987-ben jelentősen modernizálták az autót, a karosszéria -és szerkezeti elemek jelentős részét a Volkswagen Santanáéira cserélték; kívűlről a legszembetűnőbb változást az addigi dupla kerek helyett négyszögletes fényszórók jelentették. 1990-re gyakorlatilag teljesen leállt a Santa Matilde gyártása; az elavult autó már nem vehette fel a versenyt a piacot elárasztó luxus-dömpinggel. Egyedi megrendelésre egészen 1997-ig készítették a járgányt; az utolsó modell már az Opel Omega szerkezeti elemeit és három literes motorját, valamint teljesen új futóművet, felfüggesztést és digitális műszerfalat kapott. 1990 Santa Matilde Coupé (Forrás) Ám ez már nem mentette meg a Santa Matildét, és húsz év, valamint 937 autó (490 ferdehátú, 371 Coupé és 76 Convertible) legyártása után véget ért a brazil szappanopera. Természetesen az azóta eltelt több, mint tíz évben az autó története már legendává nemesedett hazájában, ahol immár egyre nagyobb a Santa Matilde ázsiója. A márkaklub és a lelkes rajongók gondoskodnak a járgány fennmaradásáról. Egy dragster változat a 937-ből (Forrás) Egy másik versenyjárgány (Forrás)