Talmácsi vezető pozícióban esett el Le Mans-ban

2008. május 18. 12:20, autoblog.hu

Két részletben sikerült csak megrendezni a 125 köbcentisek futamát Le Mans-ban, az időjárás ugyanis kilenc körrel a leintés előtt beleszólt a versenybe. Talmácsi Gábor ekkor a negyedik helyen állt, az eleredő eső miatt azonban új rajtolt rendelt el a versenybíróság. Talmácsi nem rajtolt igazán jól, a felzárkózást azonban hamar megkezdte, két kör után már a harmadik helyen állt. Nem sokkal később második volt, az élen egy hét-nyolcfős boly állt össze, melyben folyamatosak voltak a helycserék. Talma többször előzött, de őt is többször megelőzték, az eső miatti leintéskor Joan Olive vezetett másfél másodperces előnnyel, neki tehát nagyon rosszkor jött a döntés. Az új rajtnál az aktuális versenyállás szerint sorakozhattak fel a pilóták, a kilenc kört azonban ötre rövidítették. A kiváló esőmenő hírében álló Talmácsinak semmi mást nem kellett volna csinálnia, mint nyugodtan végigmotoroznia az öt kört, nem sikerült: ugyan a rajt után gyorsan az élre állt és viszonylag nagyobb előnyre tett szert Terol és Smith előtt, de a második kört nem tudta befejezni. Egy kigyorsításnál kitáncolt alóla a motor, nagyot esett és csak a 21. helyre tudott visszaállni. A leintésig ugyan felküzdötte magát a pontszerző 14. pozícióba, legalábbis mintha ott ért volna célba, a hivatalos végeredményben azonban nem szerepelt az első 15 között, a 18. helyre rangsorolták. Nyert a hazai közönség előtt szereplő Mike di Meglio.

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés