Behajolt a kocsiba és ütött, ahogy tudott

2010. február 1. 15:00, autozz.blog.hu

Robbant az adrenalinbomba Jánosban pénteken, amikor egy - minden bizonnyal alkoholtól - bátor ember nekiállt őt és sógorát ütni-verni, egy nappal a gipszlevételt követően. A mai sztoriban lesz minden, telefonos segítség, megfélemlítés, verekedés, rendőrség, ami kell! A tegnapi nap eseményei kellő tanulsággal szolgáltak számomra,de azt hiszem, jobb ha megosztom másokkal élményeimet, ne csak én gyűjtsem a bizonyos tapasztalatokat. A tegnapi nap, január 29 egy jelentős történéssel indult, hat hét után megszabadultam a gipszemtől, a karomat operálták decemberben. Ennek örömére illetve a másfél hónapos semmittevés után, gondoltam a hétvége teljen munkával, megkértem sógoromat kisérjen el egy barkácsáruházba, és segítsen cipekedni, mivel a karom még nem használható tökéletesen. Hazafelé tartottunk, mikor kifogyott az üzemanyagunk. Telefon, feleség benzineskannával, probléma megoldva 5 perc alatt. Egy meredek emelkedőn kellett megállnunk, ráadásul kanyar után, innen indultunk. Mögöttünk kb 30 méterrel zebra 30-as táblával. Sógorom nem volt kellőképen körültekintő az elinduláskor, így a mögöttünk érkező autó fékezni kényszerült. Ahogy említettem: emelkedő, zebra, 30-as tábla, kanyar után stb, ráadásul az 1000 köbcentis erőgépünk lomhán indult, de a helyzett messze nem volt balesetveszélyes. Ennek ellenére passatos igaszságosztónk sérelmezte a történteket, de mi ezt nem tudtunk azonnal, mivel nem dudált, villogott, stb. Azt azonban hallottuk, hogy autójának kerekei folyamatosan kipörögnek, próbált megelőzni minket a csúszos úton, de ez egy jó ideig nem sikerült neki, mert folyamatosan érkeztek szembejövő autók. Kb fél perc után sikerült a manőver, megelőzött, keresztbe állt előttünk, kiszállt és nekünk rontott. Sógorom letekerte az ablakot, és megkérdezte, hogy mi a gond. Igaszságosztónk azonnal ütött a letekert ablakon keresztül, behajolt a kocsiba és ütött ahogy tudott. Az affér nem tartott sokáig, szerencsére nem sérültünk meg. Ismét elindultunk, de most már felvezetéssel, ugyanis Budakalász gyöngye kb 5 km/h sebességgel haladt előttünk, megelőzni nem tudtuk, de nem is mertük. Befordultunk az utcánkba, mire ő utánunk jött. [...] Bővebben!

Tovább a teljes cikkre...

Keresés