2010. február 1., Hotel Salam*****, Bamako - Hedonista matiné, hitelbe.

2010. február 6. 12:41, BB - Gondwanateam

Magunk is csodálkozunk reggel, hogy ágyban párnák közt ébredünk, nem csípi a szemünket saját szagunk, és nem 45 csak 24 fok van. A légkondicionált szállodai szoba kényeleme egy darabig feledteti velünk, hogy ma még pénzbehajtást kell eszközölnünk, ráadásul vendéglátónk közeli rokonán. Mivel az autó eladásból befolyó elméleti pénzösszeget már el is kezdtük felélni, úgy döntünk, hogy addig ütjük a vasat amíg meleg, így levonulunk a strandra. Jelen esetben ez a szálló medencéjét jelenti, ahol napernyő árnyékában fehér libériás fekete pincérek lesik az idetévedt vendégek kívánságait. Nekünk, ha pénzünk nincs is, kívánságaink vannak, így sorra rendeljük a kávékat, étkeket és hűsítő frissítőket. Bár a személyzet tesz néhány elárvult kísérletet a felgyülemlő számla rendezésével kapcsolatban, ez azonban mindannyiszor kudarcot vall. Erkölcsi támaszt nyerünk abból, hogy a főpincér, komoly hibát követ el az elején, amikor büszkén bevallja, hogy szenegáli. Ez, illetve a tény, hogy egyenlőre egy büdös fillérünk sincs, arra sarkall minket, hogy a fogyasztást növeljük, míg a fizetést halasszuk. tovább

Tovább a teljes cikkre...

Keresés