Meghalt mindkét pilóta azon az L-39-es típusú Albatros kiképzőgépen, amely pénteken zuhant le Fehérgyarmaton. A rendelkezésre álló adatok szerint a pilóták nem tervezett és rendkívül kockázatos manővert hajtottak végre a géppel. Az államfő és a miniszterelnök részvétét fejezte ki a pilóták családjának. A honvédelmi miniszter megszakította szlovéniai tárgyalásait, hogy a baleset helyszínére utazzon. Lázár János (Fidesz), az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke táviratban fejezte ki együttérzését a két pilóta családjának. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-nek elmondta: a pilóták katapultálni próbáltak, ez a művelet azonban nem sikerült. Az oktató pilóta holttestét a repülőgépen kívül találták meg, míg a növendékét a gépben.