Simon Cowell azt nyilatkozta a Variety.com-nak, hogy az American Idol jelenlegi évadával az a legnagyobb baj, hogy az indulóknak nincs személyiségük, egyforma, uniformizált népség az egész. Még jó, hogy az első adás előtt ugyanitt azt bírta mondani, hogy ez az évad lesz a legerősebb, legjobb, legfaszább. "Simon is a fuckin' twat", hörögte egy venezuél futballhuligán. A PTC (szülők erkölcscsősz gittegylete, USA) most a My Name Is Earl és a 30 Rock készítőinek ment neki, mert az előbbiben egy férfi megcsöcsörész egy nőt, míg a másikban "egy provokatív táncot lejtő hölgy leveszi a bikifelsőjét és tűzbe dobja, miközben tinidzsérer fiúk bámulják." Bezzeg a "MILF Island" mint ötlet ellen semmi kifogásuk nincs. "Ezeknek túl sok idejük van", vélte egy hatgyermekes venezuél mosónő. Venezuelában ismét látható a Simpsons. A sárgaemberes sorozatot úgy egy hónapja vették le a műsorról, mert negatív hatással volt a gyerekek szellemi fejlődésére, vagy mi, és tettek be a helyére Baywatch-epizódokat, mert a csöcs az jó, mondták a bölcs venezuélek. A tegnapi döntés értelmében sárgaembert csak este lehet adni, így a sorozat átköltözött 19:00 órára. "És mostantól kuss legyen", horkant fel Hugo, a venezuél nagyember. Majdnem búvárital lett a reggeli kávéból a következő hír hallatán: Miley Cyrus, a Hannah Montana főszereplője, tizenötéves tinibálvány önéletrajzi könyvet jelentet meg hamarosan, amit nem ő fog írni (írása van ugyan, folyó, de a nagybetűket nem mind ismeri - egy szállásmestertől tanult olvasni, azok közt meg ritka az okos, Jenő bátyám, remélem lát minket odafentről!) hanem egy ghostwriter, akik a magyar irodalmi szleng csak négernek nevez, mert a káeurópai humorérzék különösen feljett. "Én fogom írni, és nem vagyok néger." jelentette ki Manuel, a venezuél írószövetség elnöke. Maura Tierney, a Vészhelyzet Abby-je azt akarja, hogy az írók nyírják ki a karakterét. Nyolc éve alakítja a kövönségkedvec csajt, valahol megértem, hogy elege van belőle. "Essen rá egy helikopter", mormogta a bajusza alatt egy félkarú venezuél sebészorvos. [...] Bővebben!