Az 1960-as évek közepén merült fel az Alföld öntözési rendszerének fejlesztéseként a Kiskörei-duzzasztómű és a hozzá kapcsolódó gátak, műtárgyak, főcsatornák megépítésének terve. Az elgondolásokat tettek követték, s megkezdődött a tározótó kialakítása. Az építkezésnek és a tó feltöltésének három tervezett üteme volt amiből csak kettő valósult meg – a természetes élővilág nagy szerencséjére. 1973-ban a meder vízszintjének emelése, majd 1978-ban a tározótér mintegy másfél méteres elárasztása történt meg. A Kiskörei-víztározó rendeltetését azonban hamarosan átértékelték, s így született meg Magyarország második legnagyobb tava, a most 30 éves „Tisza-tó” mely ma az ország egyik legdinamikusabban fejlődő turisztikai desztinációja is.