Határtalan szerelem

2014. szeptember 24. 9:03, Habostorta

Liptaiék a távolság ellenére is rajonganak egymásért Minden távkapcsolat nagyon kockázatos –ezt akkor is tudta Liptai Claudia és kedvese, amikor úgy döntöttek, ennekellenére egy párként folytatják tovább. 230 kilométer választja el aszerelmeseket, munkahelyi elfoglaltságaik miatt hétköznaponként nem tudnaktalálkozni, a hétvégéket azonban mindig együtt töltik.   Még ez a 2 nap is problémás azonban,mert Claut minden vasárnap kora délutántól késő estig leköti a Sztárban sztárcímű műsor, amiben ő az egyik zsűritag.   Ilyenkor Ákos elkíséri szerelmét a stúdióba,ahol Claudia minden szabad percében szalad hozzá, hogy megölelhessék egymást.         „Mint egy gerlepár, úgy búgnak, amikor éppen vanegymásra idejük. Szó szerint csak perceik vannak, de azt alaposan kihasználják.Látszik rajtuk, hogy nagyon élvezik egymás társaságát, aranyosak együtt.”– mesélte a Bors informátora, aki látta már együtt a párt.   „Nemfogok bujkálni csak azért, mert Claudia a kedvesem. Azért ültem be a Sztárbansztár stúdiójába, mert meg akartam nézni élőben, munka közben, hiszen ígysokkal izgalmasabb!” – mondta Ákos, aki szerint ők egy hétköznapi párostalkotnak. „Ha elmegyünk valahova, én igenis meg fogom fogni a kezét, nem menekülök afotósok elől. Bár felkészítettek a sajtó ilyen szintű érdeklődésére, nehezenviselem, de viselem. Hogy az együtt töltött időnk kevés-e, vagy sok, ezviszonyítás kérdése, tőlünk nyugatabbra a 230 kilométeres távolság, nem távolság.Clau nagyon jó logisztikus, és mivel most nekem van több szabadidőm,értelemszerűen én ülök többet autóban. De boldogan teszem! Szeretjük egymást, akapcsolatunk jól alakul, boldogok vagyunk.” – tette hozzá a férfi.     Forrás:Bors

Tovább a teljes cikkre...

Keresés