Jóban-rosszban

2015. április 8. 10:26, Habostorta

Edina kiáll Damu mellett Most csak közvetlen családja segítségére számíthat DamuRoland, hiszen 30 ezer forinttal lépett ki a börtön kapuján. Vannak adósságai,de a gyerektartást fizette. Igaz, a rabkeresményéből csupán jelképes összeget,2500 forintot tudott bentről fizetni, pedig rengeteget dolgozott. Edina egynagy cégnél dolgozik adminisztrátorként, az elmúlt időszakban rengeteg túlórátvállalt, éjt-nappallá téve dolgozott, hiszen tudja, hogy az első időszakbananyagilag is csak rá számíthat a férje. Azt beszélték meg, hogy pár nap pihenésután Roland azonnal elkezd munkát keresni. A börtön színházban is játszott,rendezett, és nagy sikere volt, szép eredményeket ért el. Kint is a művészitehetségét szeretné kint kamatoztatni, valami hasonló dologgal szeretnefoglalkozni, mint korábban. És a szakmából már érdeklődnek is iránta, így nemreménytelen, hogy színészként alkalmazzák őt. És a tervei között szerepel azis, hogy könyvet fog írni. Persze így is hónapok múlva juthat fizetéshez.         „Kemény időszakon van túl Roland, akit emberileg is jólmegismertem. Drukkolok neki, hogy minél előbb sikerüljön a kinti életben talpraállnia. Nem lesz könnyű neki az biztos, hiszen az egész ország ismeri amúltját. Volt időszak, mikor borúsan látta a jövőjét, de mára kiegyensúlyozottlelkileg, már nincs elkeseredve, és tervei vannak. Óriási segítség nekilelkileg, hogy feleségében, Edinában és anyósában nem csalódott. Végigkitartottak mellette és nagy szeretettel várják őt kint. Gyerekeivel nem voltmódja a kapcsolatot tartani, hiszen az egyikük édesanyjával pereskedett atartásdíj miatt.” – mondta Damu ügyvédje, Sebestyén Tamás aKiskegyednek.     Forrás: Kiskegyed

Tovább a teljes cikkre...

Keresés