Feketén borítékolt a fővárosi munkaerő-kölcsönző bűnszervezet

2015. június 17. 9:23, Elemzésközpont

Beküldve: 2015.06.17. (sze) - 09:05 Őrzésvédelmi, és vagyonőri feladatok ellátására szerződött az a munkaerő-kölcsönző bűnszervezet, amelynek irányítóit Budapesten őrizetbe vették a NAV pénzügyi nyomozói. Eddigi adatok szerint mintegy két és félmilliárd forintot spóroltak a kiszolgáltatott munkavállalókon, és több mint egymilliárd forint áfát csaltak el. Az irányítók célja ugyanaz volt, mint általában a hasonló tevékenységgel foglalkozó elkövetői köröknél: a munkavállalók után fizetendő adók-és járulékok, valamint az általuk nyújtott szolgáltatás után keletkező áfafizetési kötelezettség elkerülése. A megrendelő cégek őrzés-és vagyonvédelmi feladatok ellátására kötöttek szerződéseket a fővállalkozókkal. A megbízott fővállalkozó társaságok a vállalt feladatok teljesítésére alvállalkozókat bíztak meg. A bűnszervezet tagjai az alvállalkozók alá stróman ügyvezetőkkel céghálózatot szerveztek, hogy a vagyonőri feladatok ellátásához szükséges munkaerőt ezekhez a cégekhez jelentsék be. Az ide bejelentett alkalmazottak után a munkáltatással összefüggő adóbevallási- és fizetési kötelezettségüknek nem, vagy csak részben tettek eleget. A munkabérek kifizetését a láncolat legalsó szintjén elhelyezkedő, a szervezet irányítása alatt álló, ám ténylegesen nem működő munkaerő-kölcsönző társaságok intézték. A bérkifizetések ellenére itt sem történt adó-és járulékfizetés. Az áfával is csaltak, ugyanis a láncolat tagjai közötti ügyletekről számlák is készültek. Áfabevallást viszont egyáltalán nem, vagy csak elenyésző összegről tettek, és a bevallott összeget is nullára minimalizálták. A huszonkét alvállalkozói cég nagyjából folyamatosan „működött”, azonban a munkaerő-kölcsönző társaságokat többször lecserélték.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés