Mire megyünk a technológiai forradalommal? Lesznek még irodaházak? – interjú Rab Árpáddal
– A digitális forradalom és az információs társadalom lassan az élet minden szegmensét lefedi. De konkrétan meg lehet-e határozni, hogy mégis hogyan és hol hat a mindennapjainkban? – A digitális kultúra valóban az élet minden területét érinti, ráadásul ez az egész mechanizmus folyamatosan alakul. Néhány évtizede megjelent egy új eszköz, a számítógép, amely számos munkafolyamatot megváltoztatott az irodákban, az utóbbi 5-8 évben pedig az okostelefonok terjedése felszabadított minket, bárhol a világon hozzáférünk információhoz, az egyes nemzedékek kommunikációja jelentősen megváltozott, az élet- és munkaritmusunk átalakult, új munkahelyek és -stílusok jelentek meg. Gyökeresen módosult az emberek térhasználata, időkezelése, kommunikációja és kapcsolati hálója, sőt, az emberiséget már biológiai szinten is megváltoztatja. – Tehát darwini értelemben az ember evolúciójáról beszélhetünk? Ismét történelmi időket élünk? – Kommunikációelmélettel foglalkozva azt vizsgálhatjuk, hogy mikor íródnak fölül a mentális mintázatok. A történelem folyamán egy ideig a szóbeliség uralkodott, majd megjelent az írás, emiatt megváltozott az agyi teljesítmény, az írástudók vezetőkké váltak, titkokat birtokoltak, kialakult egy szellemi elit. A nyomda megjelenése után az írás tömegessé vált, de az írás tisztelete megmaradt. Az ötvenes években a televízió megjelenésével közelebb lépett hozzánk a világ, olyan kulturális és pszichológiai hatások értek minket, amelyeket csak most kezdünk elemezni. Az internet pedig olyan, mintha az autópályán 130 km/h-val száguldó autóban ülve a motort szerelnénk, mert még csak sejtjük a hatásait, de már jobbá akarjuk tenni. A mostani éra a lehetőségek korszaka, csak meg kell tanulnunk jól élni vele. A digitális kultúra fontos az emberiség túlélése és fejlődése szempontjából. – Az információs társadalom tehát már gőzerővel fejlődik, itt van közöttünk, de vajon birtokoljuk-e már ezt a kultúrát, képesek vagyunk-e tudatosan felhasználni a céljaink számára? – Abszolút tanuljuk. Minden generáción belül vannak olyan vezetők, akik a leghatékonyabban használják a technológiát. De ez minden civilizációs újdonságnál így van, időbe telik, amíg kiforr. A digitális forradalomnál nehéz volt a tanulási folyamat az elején, számítógépet, word-öt, levelezőrendszert stb. kellett használni, ma már az okostelefonokkal ezek a folyamatok is könnyebbé váltak. Most már nem az eszközhasználat megtanulása van a fókuszban, hanem hogy hogyan lesz ezzel jobb az életünk. Mert ha ugyanúgy hajnalban kelünk, szegények és betegek vagyunk, akkor nem változott semmi. De ha egy idős, beteg emberen egy robot segít, és nem lesz magányos, vagy egy fiatal feleannyi idő alatt tud egy feladatot megoldani, akkor nyertünk, főleg ha a megnyert időt például az egészségünkre fordítjuk. De nagyon gyorsan tanulunk, hiszen hol van már a bunkofon kifejezés, sőt, már nem is telefonálásra használjuk az okostelefont, hanem más kommunikációs csatornák alkalmazására. Egyetlen veszélyforrás, hogy korábban mindig az idősebb generáció adta át a tudást a fiatalabbaknak, de a technológiai sebesség miatt ez ma már nem működik. Hiszen míg a vasút 100 év alatt, addig a mobil 25 év alatt terjedt el, ellenben a biológiai generációváltozás 50 év, vagyis a digitalizáció az első olyan technológia, ami gyorsabban terjedt el, minthogy a generációk között megtörténne a tudásátadás. – Paradox módon így a fiatalabb tanítja a nagyapját. – Igen, csak a fiatal nem tud tanítani, ellenben csökkent az idősek tisztelete. Minden generáció a maga módján reagál az új tudásra, hiszen azt mindenki megkapja és a saját szabályai szerint használja. Tehát beszélhetünk egy első generációról – őket hívom elveszett generációnak –, akik megfizetik a tanulási folyamat árát, és rajtuk látjuk, hogy mit kellett volna másként csinálni. – Kik tartoznak az elveszett generációhoz? – Nagyjából a mostani középiskolások lehetnek, függően a családi háttértől. Akik kis korukban megkapják az új eszközöket, azoknál néhány motorikus funkció nem fejlődik ki, és ez kihat az intelligenciájukra is. – Hogyan lehet a fizikai valóságában megjelenő, statikus irodát összehangolni a villámsebességbe kapcsolt információs kultúrával? – Ez az egyik legnehezebb feladat. A digitális fiatalok már beléptek a munkaerőpiacra, viszont ott már jelen vannak olyan emberek is, akik szintén használják az eszközöket, csak nem akkora sebességgel és intenzitással. Az egyik legnagyobb munkaerőpiaci kihívás „összeboronálni” a különböző generációkat a hatékony munkavégzés érdekében. Nem nagyon megy. A munkaadók kezében van néhány hatékony eszköz: a legtriviálisabb a fizetés, ennek fejében mindenki viselkedjen az elvárások szerint. De szerencsére a menő iparágakban sokszor azonos kultúrkörbe tartozó munkatársak dolgoznak, vagyis kevés az a munkahely, ahol nagyon különböző stílusú emberek működnek együtt. Nincsenek jó megoldások, de minden munkahelynek ki kell alakítania a saját kommunikációs politikáját és protokollját. – Ez mit jelent a gyakorlatban? – Meg kell határoznunk, hogy mi a legfontosabb kommunikációs csatorna: például élőben találkozunk, e-mailben értekezünk stb. – a munkafolyamatokat szabályozni kell, mert amúgy félreértések történnek, és a hatékonyságnövelő digitális eszköz hátrány lehet. A multik már bevezették a protokollokat, ők inkább abban vesznek el, hogy olyan összetett protokollt állítanak össze, amelyet már nehéz követni. De a kis cégek sokszor elfelejtik a szabályozást, és ez félreértésekhez vezethet. Ugyanez igaz a térhasználatra is. A fiataloknak már természetes, hogy nem az irodában dolgoznak, hanem kávéházakban, nem is értik, hogy miért kellene benn ülniük. Nekik a benti tartózkodás sokkal inkább társasági, szociális, közösségi jelenlét. Akik arra szocializálódtak, hogy bemennek a munkahelyükre dolgozni, a nap végén kikapcsolják a gépet, majd hazamennek, azok azt mondják a kötetlenebb munkarendben dolgozókra, hogy ők csak bejönnek trécselni, aztán nem csinálnak semmit. Rengeteg konfliktus adódik az eltérő munkastílusokból, emiatt a coach ipar szinte ismét felvirágzott. Azonban egy új esély is adódik, hiszen az egyes generációk egymástól átveszik a jót. Ha valaki évek óta minden nap bejár az irodába, az nagyon örül annak, ha választhat egy napot, ami a távmunka napja. Ha pedig valaki távmunkában dolgozik, annak ki lehet jelölni két fix napot, amikor bejön az irodába, és a benti kollégákkal dolgozik együtt, így tehát integrációs együttműködések alakulnak. Ha egymástól tanulunk, akkor jobban megértjük egymást, a konfliktusok oldódnak, munkaadói szempontból nézve pedig homogenizálódnak a folyamatok. – Ide kapcsolódik, hogy ellentétes folyamatok zajlanak, hiszen miközben a digitalizáció miatt csökken a fizikai tér jelentősége, mégis az irodák reneszánszát figyelhetjük meg: dizájnos, otthonos, közösségi tereket alakítanak ki. – Valójában a kizárólagos távmunka kevés helyen hatékony, talán a szoftveriparban, de a problémamegoldás már ott sem működik jól. Van néhány hazugság az információs társadalomban. Az egyik az, hogy csökkenti az egyenlőtlenségeket, a másik tévhit, hogy az iroda papírnélküli lesz, miközben többet nyomtatunk, a harmadik fals hit, hogy nincs szükség irodára, mint közösségi térre. A munkahely valóban változott, lazább lett és vagányabb, nagyobb a mozgástér, de nem tűnt el. Az eddigi 100%-os irodába zártság inkább arányaiban változott, a munkahely jelentősége megmarad, sőt, még fontosabb, mint régen, mert az igazán hatékony, kreatív és értékteremtő beszélgetések még mindig face-to-face zajlanak. Sokat kell trenírozni az alkalmazottakat arra, hogy egy videokonferencián eredményesek legyenek, de az élő légkör mindig fontosabb, például az apró metakommunikációs gesztusokat említhetjük stb. Ugyanis a széteső világunkban az iroda lehet a központi mag, ahová tartozunk, amely már nem csak egy épület és egy szoba, hanem egy közösségi tér sokkal több funkcióval. – De most akkor távmunka vagy irodában ücsörgés? – Az adott cég dönti el a távmunka és az irodai munka arányait, e tekintetben a két szempont a hatékonyság és a jutalmazás. Manapság nehezebb vezetőnek lenni, mint régen, amikor 8 óra volt a munkaidő, majd kalap, kabát, ma már többször kell beavatkozni a folyamatokba és újratervezni. A motiváció fontosabb mint a fizetésemelés, mert később már az természetes lesz, ellenben a mozgástér tágítása sokat nyom a latban. A magyaroknál alacsony a távmunka aránya, szinte az EU-s átlag ötöde, ritkán működik jól, sajnos alapvetően a tanulás képessége hiányzik a magyarokból, az oktatási rendszerünk sem a kreativitásra és az önállóságra nevel. Az információs írástudásnak az a feladata, hogy felismerje a hiányzó tudást, és azt megtanuljuk. Ha jól távmunkázom, akkor boldogabb lesz az életem. – A digitalizáció és a közösségi felületek virtuális személyiségeket nevelnek. Ez teljesen felbomlasztja a társadalmat, vagy van még jövője a hagyományos társadalomnak? – Abszolút van jövője, sőt, inkább ezek az eszközök erősíthetik a kohéziót, hiszen úgy lehetünk együtt a családunkkal, barátainkkal, hogy fizikai értelemben nem is vagyunk jelen. Az elmagányosodás ellen is küzdhetünk. Közösségek lesznek ezentúl is, bár sok minden megváltozik. Az IKT-eszközök a biológiai metakommunikációs képességeket lerontják, vagyis a fiatalok sokat csetelnek, az élő kommunikáció így kevesebb lesz, vagyis kevesebb idő van arra, hogy megtanulják a metakommunikációt, mint például mikor örül nekünk a másik, mikor haragszik stb. Ezért tűnhet úgy egy idősebb ember szemében, hogy a fiatalabbak kevésbé cizellált viselkedésűek. Ez egy következmény, amit meg kell tanulnunk kezelni. Valószínűleg a metakommunikációs jelek visszaszorulnak, és több lesz az egyértelműsítő írásbeli vagy szóbeli jel. De a közösség nélkül az ember nem létezik, ezért is komoly probléma, hogy a hagyományos családi modell széthullik a nyugati társadalmakban. De az IKT-eszközök akár erősíthetik is később a családi kötelékeket, bár jelen pillanatban távolító hatást gyakorolnak. Több a szingli például, mert úgy tűnik, hogy a társkereső alkalmazások révén végtelen számú partnert találhatnak, nem kell kitartani mások mellett, pedig ez csupán illúzió. Az egész világ kinyílt és gyorsabb lett minden, emiatt sokan depresszióban szenvednek, mert például a Facebookon azt látják, hogy már mindenki boldog. Ezeket a hatásokat meg kell tanulnunk kezelni, de az alapvető civilizációs gyökereink megmaradnak, mint például, hogy a fizikai érintés fontos, hiszen biológiai lények vagyunk. Az új eszközök azonban abban is segítenek, hogy a válságokra jó válaszokat adhassunk: túlnépesedés, kevés víz és élelem stb. A digitális kultúra már mindig lesz, tehát a javunkra kell fordítanunk. Megjelent az Ingatlan Évkönyv 2016 kiadványban. Az ingatlanevkonyv.hu oldalon ingyenesen megrendelhető. Kövesse a realista.hu hírportált a Facebookon, Instagramon, Linkedinen.