TOP 10 ingatlanfejlesztés az elmúlt 10 évben

2017. március 14. 9:15, iroda.hu

2007 – Arena Plaza Az Arena Plaza Magyarország egyik legnagyobb alapterületű bevásárlóközpontja, amely Budapesten, a Kerepesi úton épült fel. A valamikori ügetőpálya területét még 1998-ban vette meg a francia Bouygues csoport 3 milliárd forinttért az ÁPV Rt-től; a vételár egy részének fejében felújították és ügetőversenyekre alkalmassá tették a Kincsem Parkot. Az építkezés 2004-ben kezdődött el, ám a plázát végül a 2005-ben a Bouygues-től megvásárló Plaza Centers fejezte be, akik a Duna Plazát is, az első nyugat-európai típusú plázát is építették Magyarországon. Az új tulajdonos még a megnyitó előtt eladta a bevásárlóközpontot az AAIM ingatlanalapnak. A 66 ezer m2-nyi bérbeadható területtel rendelkező bevásárlóközpontban több mint 200 üzlet várja a látogatókat, amely a kezdeti pozícionálási nehézségek után megtalálta a helyét a budapesti plázák között, és immár regionális üzletközpontként üzemel, hiszen a vásárlók egy része vidékről érkezik. 2008 - Átrium Park Átadták a Wallis Ingatlan fejlesztésében az Átrium Park második ütemét, így a Váci úti irodakomplexum összesen 32 ezer m2-nyi bérbeadható területet kínál a Váci út-Apály utca-Angyalföldi út-Klapka utca által határolt területen. A kivitelezést még 2006-ban indították el. Az Átrium Park megjelenését, méreteit, műszaki megoldásait és szolgáltatásbeli sokszínűségét tekintve is a budapesti irodapiac egyik egyedülálló fejlesztése. A belső kert és a vízfelületei, az árkádsorok és a hangulatos sétányok a Váci út egyik legnagyobb zöld parkját alkotják. Az épületegyüttes öt nagyobb épületszárnyból áll, amelyekben a nyolc recepció mindegyike egyedi belsőépítészeti koncepció alapján készült el. A Váci úti monumentális üvegfal miatt a belső kert egy igazi zöldsziget, ahol a hatalmas forgalmat lebonyolító irodafolyosó zaja szinte megszűnik. Város a városban önálló belső terekkel, parkkal, kávézóval, üzletekkel, vízi architektúrával. A WING már tervezi az Átrium Park 2 megépítését is. 2009 – Allee A volt Budai Skála területén az ING Real Estate beruházásában megépült Allee bevásárlóközpont 46.000 négyzetméternyi összterülettel rendelkezik, ahol 140 üzlethelyiség, 13 termes mozi, kaszinó, éttermek, kávézók és egy 1500 nm-es fitneszközpont található. A komplexum a multifunkcionális fejlesztések egyik kitűnő példája, hiszen a kiskereskedelmi egységek mellett lakások és irodák is épültek, vagyis Újbuda legújabb városközpontjaként működik a négyes metró mentén. Az ingatlanegyüttes szervesen illeszkedik a környezetéhez, hiszen körülötte elegáns parkosított közterület jött létre. A komplexum külső tömegének tervezése a városok fejlődésének mintáit követi, hiszen az öt fő épületegységet három, egymástól független építész stúdió tervezte. 2010 – Residence Irodaházak A Budai Várnegyed szomszédságában építtette a Raiffeisen Evolution magyar leányvállalata, az RE project development a Residence Irodaházak komplexumot. A Víziváros egyik legkülönlegesebb ingatlanegyüttesének generáltervezője a Platinium Group volt, beruházási összértéke pedig elérte a 41 millió eurót. A forgalmas Margit körúttól egy saroknyira, a Ganz és Kacsa utca által határolt területen Bel-Buda impozáns üzleti szigeteként helyezkedik el az összesen 21 ezer négyzetméter bruttó szintterülettel rendelkező két épület, amelyek izgalmas homlokzata és harmonikus tömegformálása elegáns megjelenéssel párosul a történelmi környezetbe tökéletesen illeszkedve. Az irodaházak kiérdemelték a Laminam „Év Fejlesztése” díjat is: az indoklás szerint kiemelkedő példaként szolgálnak a minőségi anyaghasználatra. 2011 – Zsolnay Kulturális Negyed Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyedben Közép-Európa legnagyobb ipariműemlék-rekonstrukciója során 5 hektáron – 40 ezer négyzetméternyi épület felújításával – Magyarország egyik legnagyobb kulturális központja jött létre. A manufaktúra a negyed keleti részébe került, míg a megüresedett épületeket átépítették, felújították, megszépült a gyár parkja is. A Míves Negyedben található a gyár történetét bemutató kiállítás kiegészülve a Gyugyi-gyűjteménnyel. A „Kéz-művész” utcában van a Zsolnay Mauzóleum és az Inkubátorház. Az Alkotó Negyedben a Pécsi Ifjúsági Központ Ifjúsági Háza működik. A Gyermek és Családi Negyedben az interaktív tudományos-technikai kiállítás és a Planetárium terei találhatók, kapcsolódva a Pécsi Galéria modern épületéhez. A „Zöld Házban” kapott új otthont a Bóbita Bábszínház. Az Egyetemi Negyedet pedig több egyetemi kar vette birtokba. 2012 – Mercedes-gyár A Daimler-Benz 2008-ban jelentette be, hogy Kecskeméten 800 millió eurós beruházással új gyárat épít. 2009-ben elindult az építkezés, a gyár pedig 2012-ben kezdett el üzemelni. A projekt Magyarország történetének egyik legnagyobb zöldmezős beruházása, hiszen a gyártócsarnok egy 450 hektáros területen épült fel, ahol a közvetlen foglalkoztatottakon kívül a beszállítói körben további 10 ezer munkahelyet teremtettek. Ezzel azonban nincs vége a sikertörténetnek, hiszen 2016-ban a cégcsoport egy újabb autógyár építését is bejelentette a hírős városban, ahol az 1 milliárd eurós beruházással évi 150 ezer autót gyárthatnak majd. A fejlesztés további 2500 új munkahelyet jelent, és a tervek szerint a fejlesztést az évtized végére fejezik be. 2013 – Árkád 18 hónapig tartó építkezés után nyitotta meg kapuit a háromszintes Árkád 2 bevásárlóközpont mintegy 20.000 m2 bérbeadható területtel. Még ugyanabban az évben megújították a 2002 óta működő régebbi épületet is, így az ingatlanegyüttes Magyarország legnagyobb alapterületű kiskereskedelmi komplexuma lett az Örs vezér téren. Már 2005-ben napirenden volt a bővítés, 2009-ben pedig megkapták az építési engedélyt is, így a plázastop sem érintette. A két épület összesen 68.000 m2 bérbeadható területtel rendelkezik, és közel 200 üzlethelyiséget foglal magában. Az Árkád fejlesztői körét az ECE/Otto család és a DWS egy zárt ingatlanbefektetési alapja alkotják. Az új bevásárlóközpont beruházási volumene összesen 80 millió eurót tett ki. 2014 – Eiffel Palace Az Eiffel Palace épületének története 1893-94-ban kezdődött, amikor elkészült a Pesti Hírlap szerkesztősége, kiadóhivatala és nyomdája. Az ingatlan ékkövének számító sarokkupola Budapest ostroma során megsemmisült, a homlokzat nagy része és a negyedik emelet súlyosan megsérült. A Kádár-rendszerben sokáig gazdátlanul állt az elhanyagolt állapotában is impozáns épület, amelynek története 2013-ban szerencsés fordulatot vett. A Horizon Development beruházása során a homlokzat visszanyerte – a sarokkupola kivételével – eredeti arculatát. Belső szerkezete és felépítése vadonatúj tervek alapján lett kialakítva, a kivitelezési munkákat pedig a DVM group irányította. A 14 ezer m2-nyi bérbeadható térrel rendelkező Eiffel Palace az első olyan irodafejlesztés Kelet-Közép-Európában, amely a BREEAM és LEED rendszer kritériumainak is megfelelt. 2015 - Mátrai Naperőmű A Mátra lábánál mintegy 6,5 milliárd forintos ráfordítással megépült fotovoltaikus, vagyis napenergiával működő erőmű 16 megawattos (MW) teljesítményű. A Mátrai Erőmű Zrt. fejlesztésében Közép-Európa legnagyobb kapcsolt szén- és megújuló-energia erőműve jött létre. Az Őzse-völgyi zagytározó sík felületén 30 hektáron szolármezőn 72 ezer napelemet helyeztek el. A naperőmű az alternatív rekultiváció kiváló példája, hiszen a húsz év után megtelt és lefedett terület a lehető legésszerűbb módon került hasznosításra. A beruházás több szempontból is kiemelt jelentőséggel bír: a megújuló energiaforrások alkalmazásával hazánk magas energiahordozó-import-függősége csökkenthető, illetve hozzájárul a megújuló energiaforrásból származó villamosenergia-termelés részarányának teljesítéséhez, és mintegy 24 ezer tonnával csökkenti a hazai CO2-kibocsátást. 2016 – Váci 1 A Horizon Development fejlesztésében a Vörösmarty téren található neoklasszicista palota Váci 1 néven 2016 tavaszára teljesen megújult. Az UNESCO Világörökség részeként nyilvántartott, 13.750 négyzetméter alapterületű, 1911 és 1915 között épült gyöngyszem hosszú ideig a Pesti Hazai Első Takarékpénztár székházaként funkcionált, de 1990 és 2005 között itt működött a Budapesti Értéktőzsde is. A vadonatúj belső tereknél megvalósult koncepció eredményeképpen a korábbi tulajdonos által tervezett kiskereskedelmi funkció kiegészült az irodai felhasználással. Az egyedülálló vásárlói élményt és irodai munkakörnyezetet kínáló épület műemléki védettség alatt álló századfordulós enteriőrjeit a funkcionalitásukban is újragondolt, harmonikus modern terek egészítik ki. A retail terület nagy részén a H&M exkluzív zászlóshajó üzlete nyílt meg május végén. Megjelent az Ingatlan Évkönyv 2016 kiadványban. Az ingatlanevkonyv.hu oldalon ingyenesen megrendelhető. Kövesse a realista.hu hírportált a Facebookon, Instagramon, Linkedinen.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés