Nem kell félni! A budai kockaházaknál rondábbat nem fognak építeni

2017. március 23. 15:57, iroda.hu

„Korábban elképzelhetetlen szemléletváltást hozott az egyszerű bejelentés bevezetése. Eddig egy kapavágást sem lehetett elvégezni a hatóság rábólintása nélkül” – mondta a Magyar Időknek Jámbor Attila ügyvéd, az Építésijog.hu szakportál szerkesztője, aki szerint az egyszerű bejelentésről számos tévképzet van a közbeszédben, sőt a szakmán belül is. „Sokan úgy gondolják, azzal, hogy nem kell építési engedélyt kérni, mindenki azt épít, amit csak akar. Ez egyáltalán nem igaz, és bár az egyszerű bejelentés tavaly januári bevezetésekor valóban voltak anomáliák, az országos építésügyi előírásokat és a helyi építési szabályzatot ugyanúgy be kell tartani, mint azelőtt, máskülönben jön a bírság, sőt akár a bontási kötelezés”. Alapvető félreértés a korrupció melegágyának láttatni mindezt, mivel szerinte az egyszerű bejelentéssel zajló szabálytalan építkezés ellen sokkal hatékonyabban lehet fellépni. „Ha valaki engedéllyel épít szabálytalanul, az épületet magát védi az engedély. Ha azonban valaki egyszerű bejelentéssel épít, nincs szó efféle szerzett jogról, és nem él ez a védelem”. Így véleménye szerint míg korábban előfordulhatott, hogy valaki valamit „elintézett” a hatóságoknál, ez most kizárt. „Ha valaki szabálytalan módon kapta is meg az építési engedélyt, onnantól szó szerint házon belül volt. A szomszédok vagy akár a sajtó akármit csinálhatott, az a ház ott maradt, mert az építtető csak meglobogtatta az érvényes engedélyt, és ezzel minden ellenérvet kioltott” – fogalmazott Jámbor Attila. Az ügyvéd rámutatott: az első látásra több kötelezettséggel járó építési folyamat nagyobb biztonságot ad az építtetőnek. Noha a tervezői művezetés és a kötelező felelősségbiztosítás tényleges többletköltséget jelent neki, ezek összegét sokszorosan meghaladó előnyei származhatnak mindebből. Sőt, a korábbi két terv – engedélyes és kivitelezési – helyett csak az utóbbit kell kifizetni, amivel a tervezési költség számottevő része megspórolható. Az ügyvéd az egyszerű bejelentésnek egyetlen komolyabb hátrányát látja: bizonytalanságban tarthatja a laikus tulajdonost, hogy amit sok év összespórolt pénzéből felépített, azt tíz éven belül nem ítéli-e bontásra a hatóság. Jámbor Attila szerint ezt főépítészi szakmai konzultáció alapján kiadott szakmai állásfoglalással lehetne elkerülni, de segíthetne az építésfelügyeleti ellenőrzések mielőbbi és teljes körű lefolytatása is.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés