Így alakultak a lakásárindexek Európában

2017. augusztus 18. 17:24, iroda.hu

Az árvizsgálat bázisértéke 2008 eleje, hogy jól összevethetők legyenek a válság előtti, alatti és utáni értékek. Az árindex a legkisebb csökkenést Közép-Európában Csehországban mutatta, a vizsgált 9 év alatt ezek az értékek voltak a legkiegyenlítettebbek. 2008-hoz képest a legalacsonyabb indexérték Szlovéniában figyelhető meg, ahol jelenleg is csak 83 ponton áll, tehát még nem érte el a válság előtti szintet. Sőt, míg nálunk már 2014 elején elkezdődött a fellendülés, addig Szlovéniában még egy bő évig csökkenő értékek láthatók, a tartós növekedés pedig csupán 2015 második felében indult el. Szlovéniához hasonlóan Horvátországban sem közelítette meg az index a kiindulási szintet. Szlovákia félúton helyezkedik el Csehország és Magyarország magas, valamint Szlovénia és Horvátország alacsony értékei közt. A növekedés mértéke ugyan lényegesen elmarad a magyar értékektől, de a hazai növekedéssel egyidőben a szlovákoknál is emelkedni kezdett az index és ez néhány kisebb megingással a mai napig tart. Lakásárindex Magyarországon és a környező országokban (2008. Q1=100%) adatok forrása: Eurostat *Lengyelország és Románia adatai csak 2010-től elérhetőek, így a vizsgálatba nem lettek bevonva. Csehországnál is magasabban jár az árnövekedés Németországban, melynek 130-as értéke magasan kiemelkedik. Németország különlegesnek számít abban a tekintetben is, hogy 2008 után nemhogy csökkent volna az index értéke, hanem – néhány minimális megingástól eltekintve – folyamatosan emelkedett. Az Egyesült Királyság 2017. első negyedévi értékét a csehek már megelőzték, Magyarország pedig egyre közelebb kerül hozzá. Lakásárindex Magyarországon, Németországban és az Egyesült Királyságban (2008. Q1=100%) adatok forrása: Eurostat Látható tehát, hogy a szomszédos országokhoz képest hazánk már így is jelentős árnövekedést produkált. A szintén vizsgált fejlett nyugat-európai országok és főként Csehország drasztikus áremelkedése azonban arra enged következtetni, hogy Magyarországon is van még lehetőség további növekedésre. A Duna House negyedévente publikálja a saját árindexét Barométer c. kiadványában, amely már tartalmazza az idei második negyedévet is. Eszerint további árnövekedés történt a hazai piacon. A vizsgálatba bevont országok közül a legjobb hozam Magyarországon érhető el, lényegesen megelőzve a többi országot. Ez Európa egészét tekintve az 5. helyre elég. Így bár meredeken emelkednek az eladási árak, továbbra is jó befektetés ingatlant vásárolni. A vizsgálatba az újépítésű lakások nem kerültek bevonásra, mivel azok nagymértékben befolyásolják az eredményeket. Moldovában a kis- és közepes méretű lakások esetén elérhető hozam meghaladja akár a 11-12 százalékot is. Montenegró előkelő szereplését javarészt a budvai, tengerparti ingatlanoknak köszönheti, melyek igen felkapottá váltak. A lista másik felén álló Németország folyamatosan drágul, így egyre kisebb az elérhető hozam. Az ország déli részén fekvő városok, mint München vagy Frankfurt még a fővárosnál is költségesebbnek bizonyulnak. Hasonló a helyzet az Egyesült Királyságban is. Az egyes országok felkapott városaiban vásárolt 120 m2-es, belvárosi lakás esetén elérhető hozamok adatok forrása: globalpropertyguide

Tovább a teljes cikkre...

Keresés