Alaposan felrázta az Iránról immár évek óta húzódó vitát a francia diplomácia - ehhez az alaphangot Nicolas Sarkozy államfőnek az augusztusi, párizsi nagyköveti értekezleten elmondott beszéde adta meg. Külügyminisztere, Bernard Kouchner most egyenesen kimondta: a világnak a legrosszabbra, egy háború eshetőségére is fel kell készülnie Teherán atomprogramja miatt, s a katonai tervezés máris vázolja a forgatókönyveket. A főkülügyér ezen túlmenően az ENSZ keretein kívüli, további szankciókat sürgetett az iszlám országgal szemben - ennek hátterében az európaiaknak az a félelme áll, hogy a kínaiak és az oroszok nem támogatnának egy újabb ilyen kört a világszervezeten belül.