Nem minden rocker gyökér

2008. május 14. 12:14, Index

Koroknai Árpádra, a debreceni Szfinx és a legendás P.Box egykori énekesére könnyen rá lehetne sütni, hogy ő a Társulat nagy vesztese, hiszen négy szerepdöntőből kétszer párbajozhatott, mégsem kapott főszerepet, ráadásul saját magát is lúzernek titulálta. Az igazság ennél persze sokkal árnyaltabb, a műsorban szinte legtöbbet dolgozó énekes lehet a verseny egyik nagy győztese. Nem idegesített ez az állandó „rockerezés”? Minden zsűriértékelés azzal indult, hogy „ahhoz képest, hogy milyen tökös rocker vagy...” Az elején kicsit zavart, aztán úgy voltam vele, hogy ha ezt akarják rám sütni, hát tegyék. Azt hiszem, sikerült bebizonyítanom, hogy nem csak egy bőrgatyás metálénekes vagyok. A Társulat weboldalán egy közleményben kértél elnézést mindenféle gyalázkodó kommentek miatt. Hogy is volt ez? Semmi komoly, csak a szokásos: az internet névtelenségét kihasználva egy pár elborult rajongó nekiesett a Fekének, hogy be ne merje tenni a lábát Debrecenbe, meg majd kifütyülik, már ha elmennek egyáltalán a Főnix csarnokban rendezendő előadásra, ilyesmik. Szokásos szájkarate, csak éppen ezzel sem nekem, sem a produkciónak nem használtak, és úgy gondoltam, az a helyes, ha én is elhatárolódom tőlük. Senki nem kényszerített rá, ha erre gondolsz. [...] Bővebben!

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés