Jöjjenek a CBS drámái, egy közepes meglepetéssel és három átlagos darabbal, melyek közül azért egy kicsit még érdekel is minket. Az első egy mentalistás-nyomozós a sokat sejtető és fantáziadús The Mentalist címmel, amitől persze mindenkire rájön a röhögőgörcs, és Stohl Buci mellett okoskodó Uri Gellert vizionál, pedig ennél azért komolyabb lesz a dolog - egy fokkal mindenképpen. A készítő a Rómától érkezett (Bruno Heller), a rendező pedig az a David Nutter, aki pilotban nem nagyon lő mellé, mert amit forgat, azt bekérik sorozatra. Ez a jó hír, illetve a szereposztásban Robin Tunney (képünkön) és Simon Baker feltűnése, mert két karizmatikus színészről van szó, és ez jót jelent. A történet maga már annyira nem érdekes, van egy mentalista, és a rendőröknek segít, láttunk már ilyet horrorosban (Milennium) meg viccesben (Psych), most jön a komolykodós-nyugdíjasoknak készülő verzió. Ami kicsit érdekel minket az a The Ex List című dramedy, mert a pilotot Timothy Busfield rendezte, akit tisztelünk, a főszerepet meg Elizabeth Reaser játssza, akit meg kedvelünk (most éppen a Grace klinikában látható, mint beteg). A történet főszereplője elmegy jósnőhöz, az meg elmondja neki, hogy egy éve van megtalálni az Igazit, mert ha nem, akkor örökké egyedül maradt - ez eddig sablonszöveg, oké, de jön a csavar: a csaj eddig élete során már találkozott ezzel a titokzatos idegennel, sőt az egyik ex lesz az. Kicsit How I Met Your Mother szagot érzek, lesznek biztos vicces flashbackek, és egy faszi/epizód, akár még jól is elsülhet a dolog. [...] Bővebben!