Gazdasági Rádió Internetes Újság

2008. július 4. 10:27, hvg.hu

Nemrég szétvált a korábban egymással szimbiózisban élő Gazdaságirádió.hu és a Privátbankár.hu. A válás okairól sokat nem tudni, beszédes viszont a két új honlap. Míg a Privátbankár.hu apróbb változtatások mellett megmaradt egy nagyjából 10 évvel ezelőtti, elavult modellnél, a GazdaságiRádió.hu megjelenése viszont modernebb, letisztultabb, egységesebb lett. Nem állítom, hogy nem láttam még szebbet, izgalmasabbat, de ez a megjelenés a hazai körülmények, lehetőségek között jó szívvel vállalható. (A honlap néhány sajátos megoldásáról Konrad és bejegyzéséhez hozzászók írtak.) Első látásra a tartalom is rendben van, gyűlik az anyag, rendszeres a frissülés is. Kicsit jobban körülnézve azonban látszik, hogy elég nagy a tisztán MTI-is, vagy MTI-alapú anyagok aránya és rendszeresen átvesznek cikkeket- nyilván legálisan - vezető hazai napilapoktól is. (A hírügynökségi anyagokkal elvben nincs bajom, de mivel minden hazai "portál" ezekkel táplálkozik, megfelelő "hozzáadott érték" nélkül arctalanná, jellegtelenné válnak a kiadványok.) Márványi Péter, a GazdaságiRádió.hu főszerkesztője (ősi rádiós újságíró) beköszöntőjében következetesen "Internetes Újságnak" titulálja a webhelyet. Attól tartok, hogy nemcsak ügyetlen elnevezésről van szó, hanem valóban az újság-modellt próbálják az internetre alkalmazni. Végzetes tévedés. A cikkekben- sok más hazai "portálhoz" hasonlóan teljesen hiányoznak a linkek. Ezzel az internetes szövegek legfőbb erősségéről, a "többdimenziós" írásról mondanak le. A cikkek végéről hiányoznak a kapcsolódó (befelé mutató) linkek is. Nem kapnak segítséget az olvasók az előzmények, a háttér megismeréshez, de ezzel saját magát is komoly járulékos forgalomtó fosztja meg a site. Leginkább mégis azon lepődtem meg, milyen kevés a hanganyag az oldalakon. A nyitóoldal tetejéről ugyan elindítható az élő adás hallgatása, de szerintem erre nem minden érdeklődő jön rá,  a külön megnyíló standard médialejátszó sem igazán elegáns megoldás, de még érthetetlenebb a többi hangos műsor elrejtése. A címek mellett semmi nem jelzi, hogy az adott cikkhez hangos rész is tartozik, de nincs külön "rádió" (audio, hang) menüpont sem, vagyis nincsenek összegyűjtve a hallgatható adások. Csupán egy  kis beépített lejátszó szerénykedik néhány cikk végén. (Ez csak a cikk megnyitása után derül ki) Meg lehet hallgatni a cikkhez kapcsolódó hanganyagokat, de azok letöltése nem lehetséges. Vajon miért? Előre beéllított letöltésről, automatikus értesítősről (podcasting) még álmodozni is kár. A GazdaságiRádió.hu sajátos hangos megoldásai persze nem kirívóak( itthon). A Klubrádió.hu és az Infororádió.hu hasonlóan óvatosan / ügyetlenül kezeli az online hanganyagokat. A vezetői székekben mindenhol ősi rádiósok ülnek, akik féltik rádiójukat az internetes "kannibalizációtól". Egyes napi- és hetilapok már évekkel ezelőtt eljátszották ezt. Most isszák a levét.

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés