51613 km, Nyaung U
A megbeszéltek szerint reggelinél találkoztunk Cevannel, hogy együtt menjünk autós kirándulásra. Egy helyi ismerősén keresztül szerzett egy taxit viszonylag emberi áron, így megnézhettünk pár olyan helyet is, ahova egyébként nem mentünk volna el, lévén hogy tömegközlekedéssel nem megoldható. Vagyis biztos megoldható, de ahhoz burmainak kell lenni, hogy valaki kiderítse mikor és honnan megy pickup és hol kell átszállni. Egyébként ezek a pickupok nagyon durvák. Ha józan ész szerint vihetne tíz utast, akkor van benne huszonöt és a tetőn még néhány, esetleg lógnak a lökhárítón páran. Plusz mindenkinek van motyója, ami jelentős mennyiség szokott lenni, mert ha valaki bemegy a városba, akkor azért megy, hogy bevásároljon olyan dolgokat, amik a faluban nem kaphatók, és nem is tudja elkészíteni. Szóval finoman túlterhelt állapotban közlekednek. Taxinkban csak négyen voltunk, plusz a sofőr, mivel Cevan barátja is jött, szóval ez is tele volt, de nem ázsiai módon tele. Elég szép táv állt előttünk. Először megálltunk egy útba eső piacon. Kicsit körülsétáltunk azzal az ürüggyel, hogy Cevan ingnek való anyagot akar venni, de tulajdonképpen ő is szeret piacokon nézelődni, csak kell valami indok, hogy miért. Egyébként a piacok tényleg remekek. Nincs is jobb hely arra, hogy megszemléljük a helyieket. Itt is előfordult mindenféle ember, ahogy mindenféle áru is. A patikusnál például szép színes pirulák sorakoztak üvegekben, a szabó üzlete előtt ott volt a varrógép, árultak teát csak úgy a földről, meg persze mindent, ami kellhet egy myanmari háztartásban. Innen már nem volt messze a Salay nevű városka. Először a múzeumot néztük meg, ami tulajdonképpen egy templom, a kiállított tárgyak meg más templomok berendezési tárgyai. Ennek megfelelően nagy mennyiségű Buddha szobor található benne. Egyébként maga az épület is érdekes, kívülről szép fafaragások díszítik. Gyalog mentünk át a közeli kolostorhoz, útközben megnézve egy összedőlőfélben lévő régi koloniális épületet. Kár érte, az emelet fából épült és eléggé meg volt rogyva, de a lépcső kitűnő állapotban volt, még csak nem is nyekergett. Jó anyag ez a teakfa. A kolostorban rögtön leültettek, kaptunk teát meg csipszet. A háttérben meg nagy kerek szemekkel néztek a novíciusok. Az egyik fiatalabb szerzetes aztán megmutatta a kolostor nevezetességét, a régi iratokat. Egy szép nagy szekrényben őrzik a pálmalevélre karcolt szent könyveket. A lapok természetesen nincsenek összefűzve, hanem a tibeti könyvekhez hasonlóan két fatábla közé kötik őket, mikor éppen nem olvassák. Voltak fekete papírra írt leporellószerű irataik is, szép fehér betűkkel. Kedvességüket egy kis adománnyal viszonoztuk. Salayt elhagyva a Popa hegy felé vettük az irányt. A hegy nevezetessége a tetején épült kolostor, legalábbis a helyiek szerint, bár a turisták inkább a kolostor fekvése és a hegy formája miatt jönnek, ha jönnek. A Popa hegy eredetileg egy tűzhányó volt, de már vagy 250 millió éve bemondta az unalmast és elkezdett lekopni. Ennek az eredménye az lett, hogy csak a hegy magja maradt meg, ami meredeken emelkedik ki a környezetből. Ennek a tetején épült a templom, tényleg lenyűgöző látvány, annyira valószínűtlen. Pont időben érkeztünk, hogy legyen még időnk felmászni, mielőtt elkezdődik a napfogyatkozás. El is indultunk felfelé a lépcsőkön, természetesen mezítláb kerülgetve a majomszarokat, meg azok elkövetőit. Volt néhány sunyi tekintetű, de úgy gondoltuk, hogy megússzuk. Aztán az egyik, amelyik látványosan nem velünk foglalkozott, felugrott G hátizsákjára, amint elhaladt mellette és már el is kezdte kinyitni. Senki ne gondolja, hogy egy zipzár gondot okoz egy makákónak. G nem tudta mit csináljon, nem is látta, hogy mi történik a hátán, csak a súlyt érezte. Én a helyzet uraként próbáltam elijeszteni azzal, ami a kezem ügyébe akadt. Tanulságként mondom, hogy egy 24-105-ös zoom objektív nem riaszt el egy éhes makákót. Ellenben tudta, hogy nem a barátságomat próbálom kifejezni, és kivillantotta fogait. Patthelyzet alakult, ki, mert azért ő is tartott tőlünk. Pár pillanatig tartottuk a pózt, aztán mondtam G-nek, hogy vegye le a hátizsákot. Ekkor aztán leugrott róla a dög és innentől békén hagyott. Tanulva az esetből kivont fényképezőállvánnyal haladtam tovább, fedezve magunkat. Nem egyszerű feladat ez, főleg, ha a tér minden irányából jöhet egy ilyen kis dög. Kicsit átérezem az amerikai katonák helyzetét Vietnámban. A hegy tetején gyorsan előpakoltunk mindent, ami a napfogyatkozás nézéséhez kell. Például egy törött üvegdarabot, amit reggel sikerült beszereznem a szálloda halljában. Kerestem egy szélcsendes zugot, hogy bekormozzam. A nap tanulságokkal teli: a gázöngyújtó nem kormoz, viszont az üveget hamar felforrósítja annyira, hogy az eltörjön. Ekkor jött a „B” terv, ami a hagyományos helyi módszer. A helyszínen talált tálkába vizet öntöttünk és a tükröződésben próbáltuk nézni az eseményeket. Arra talán elég a technológia, hogy ne vakuljon meg az ember, de távol van az optimálistól. Ezután jött a dolog egy kis XXI. századi technológiával továbbfejlesztett változata, és a fényképező egyik szűrőjének tükröződésében próbáltuk meg nézni, az ugyanis tükröződésmentesített. Nos, ehhez nem eléggé, úgyhogy vissza kályhához. Megpróbáltam gyertyát keríteni, ami általában szokott kéznél lenni ebben az áramszünetekkel sújtott országban, de kommunikációs problémák miatt csak egy papírlaphoz jutottam, de gondoltam az talán kormoz. Nem tudtam meg soha, mert elfújta a szél a lángot egy pillanat alatt, viszont a kísérlet során megértették, hogy mit is akarok és hoztak gyertyát, amivel szép eredményt értem el a maradék üvegcserepeken, végre volt mivel nézni. Persze a jelenlévő összes ember rárabolt, úgyhogy megint nem láttunk semmit, míg aztán valahonnan előkerült még néhány üvegdarab, amiből sikerült legyártanom elegendő mennyiségű hi-tech szűrőt. Mellesleg mikor Magyarországon volt napfogyatkozás, és méregdrágán, majd később már nem olyan méregdrágán árulták a védőszemüveget, abban sem volt semmi extra két réteg feketére exponált negatívon kívül. Pedig mit riogatták a népet, hogy kormozott üveggel meg fognak vakulni. Szóval a Hold szépen haladt a maga útján, a Nap is hasonlóképpen, és szép lassan fedésbe kerültek. Minthogy a Hold kicsit távolabb volt a Földtől, mint az ideális lenne, nem sikerült teljesen eltakarnia a Napot, egy karika kilátszott belőle. Érdekes, hogy még így is milyen erős a fénye. Szabad szemmel nem lehet belenézni, és ha nem tudtuk volna, hogy napfogyatkozás van, legfeljebb az tűnt volna fel, hogy milyen furcsák az árnyékok. Egyébként úgy tűnt, a helyiek tényleg nem is tudtak róla. Azt már nem vártuk meg, hogy az árnyék teljesen elhagyja a napkorongot, hanem elindultunk lefelé. A majmok továbbra is lesben álltak, de már felkészültebbek voltunk. Az egyik – talán ugyanaz - így is bepróbálkozott, de a megemelt állvány láttán letett a szándékáról, helyette én kaptam egy klasszikus blöff támadást, amit klasszikus oldalbabaszással honoráltam. Koppant egy szép nagyot, utána el is oldalgott, bár azt hiszem egy kicsit lassabban, mint szeretett volna. A továbbiakban nem ért inzultus minket. Az út