"A behatárolhatatlanság a munkánk eredménye" - Villáminterjú Vajdai Vilmossal

2016. május 22. 7:21, szinhaz.hu

Május 28-án második alkalommal tart támogatói bulit a TÁP Színház. Vajdai Vilmos társulatvezetőt többek közt erről kérdezte a Jurányi Latte. Röviden a támogatói estről: Május 28-án, este 8 órától fergeteges, színházi eseményekkel fűszerezett évad végi bulit szervez a TÁP Színház az A38 hajón.Számtalan sztárfellépővel, zenekarokkal, diszkóval, kiállítással és színházzal töltekezhetnek azok, akik részt vesznek a TÁP Színház hajnalig tartó rendezvényén. A különös hangulatú estének a sokszínű és frenetikus program mellett többek között az adja a báját, hogy aznap este mindenki ott lesz, aki számít, illetve az is, aki hamarosan számítani fog a magyar színházi szakmában. A szakma ugyanis végletesen megosztott: az egyik fele már vett részt a TÁP Színház Minden Rossz Varietéjében, a másik fele pedig még csak fog. Az igazodást megkönnyítendő a TÁP Színház egy kiállítás keretében igyekszik a végére járni, hogy az elmúlt két évtizedben ki mindenki szerepelt már az előadásaiban. Fotó: TÁP Színház Az est bevételét a független színházként a fönnmaradásáért küzdő TÁP színház támogatására fordítjuk, amelynek több mint két évtizedes működéséről és hazánk színházi palettáján betöltött sajátos szerepéről egy hangulatos kiállítás és egy rendhagyó 1perces színháztörténet-óra keretében tudhattok meg mindent a hajó különböző izgalmas helyszínein. A Minden Rossz Varieté vendégei: Csányi Sándor, Szabó Győző, Hegedűs D. Géza, Janklovics Péter, Elek Ferenc, Kocsis Gegő és még sokan mások Koncertet ad: Dopeman, Puszi együttes feat Jordán Adél, Flash zenekar Tánc hajnalig: DJ Infragandhi, DJ Vajdai, special guest: DJ Palotai Továbbá: 1perces színház, TÁPtörténeti kiállítás Fotó: a38.hu Villáminterjú Vajdai Vilmossal: Legutóbb arról beszélgettünk, hogy a jövő a társulati létben van. Hogyan alakult az elmúlt évadban a TÁP Színház “mikroklímája”? Nagyon szerettem ezt az évadot, ami elsősorban az elmúlt két évben kialakult társaságnak – Laboda Kornélnak, Fekete Ádámnak, Egger Gézának, Hajmási Petinek, Sándor Julinak és még sorolhatnám, hogy kiknek – köszönhető. Nagyon jó velük dolgozni és ez látszik a varieték minőségén is. Persze, továbbra is fennáll az egyeztetési probléma, hiszen mindenki ezer helyen dolgozik, hogy megéljen. Az utóbbi időben úgy alakult, hogy viszonylag pénz nélkül hozunk létre produkciókat, ami azonban azt is jelenti, hogy senki nem a pénz miatt csinálja, hanem mert szeret együtt lenni, gondolkodni. A csapatból adódik az is, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a közösségi események létrehozására? Igen, az Aurórában az Alatta Felette c. előadássorozatunk egyben önismereti tréning is, hiszen a fellépők mindannyian a saját történetüket adják elő, ami nagyon jól össze tudja hozni a csapatot. Folytatni fogjuk a nyolcadik kerületben elkezdett projektünket is, amikor nyolc-tíz helyszínen rövid jeleneteket láthattak az érdeklődök. A sokféleség működik – pályázati szempontból biztos megkönnyítené a helyzetünket, ha könnyen behatárolható, egymáshoz nagyon hasonló előadásokat hoznánk létre, pénzügyileg valószínűleg előrébb tartanánk. A behatárolhatatlanság nem célunk, hanem a munkánk eredménye, ami hatalmas szabadságot tud adni, hiszen pont emiatt nem is tudnak megfogni minket. Fotó: juranyihaz.hu A behatárolhatatlanságotok abból is adódik, hogy a folyamatosan változó jelenre reagáltok, nem? Egyrészt, de sokszor direkt nem reagálunk az aktuális helyzetre, hanem filozofikus darabokat csinálunk. Természetesen ezekben is a társadalom alapproblémáival foglalkozunk, például a Babahajóban férfi szemszögből igyekeztem belehelyezkedni a női lét kérdéseibe. Május 28-án második alkalommal tartotok az A38-on TÁP támogatói bulit. Hiszel a közönségfinanszírozásban? Fenntartható így egy társulat? Abban igen, hogy a társulatok működését segítve kiegészítésképpen legyenek ilyenek, de az államnak kötelessége a kultúra fenntartása. Nem várható el mindenkitől, hogy a TÁP-hoz hasonlósan kevés vagy szinte pénz nélkül dolgozzanak, mindenkinek joga van a működéshez. Függetlenül attól, hogy egy társulat támogatja, vagy bírálja az épp fennálló kormányt, az államnak finanszíroznia kell a kultúrát és az oktatást – nálunk pont ez hiányzik. Mivel készültök az A38-on? Lesz varieté régi fellépőkkel – pl. Csányi Sándorral, Szabó Győzővel, Hegedűs D. Gézával, Janklovics Péterrel, Elek Ferenccel, Kocsis Gergellyel – 1perces színház, TÁP történeti kiállítás a régi előadásfotókból és plakátokból, illetve meghívtuk zenélni a barátainkat. Jordán Adél régen sokat TÁP-ozott, a Puszi Együttes is rendszeres fellépői voltak a varietének, illetve szerepeltek a Jövedelmező állás című előadásunkban. Dopemant a Himnusz-ügyben hívtuk, a Flash Zenekar pedig soha nem felelt meg senkinek, mindig is kompromisszummentesen létezett, egyértelmű volt, hogy itt a helyük. Aztán meg buli hajnalig, a lényeg, hogy mindenki átérezze a TÁP-feelinget! Kérdezett: Antal Klaudia Jurányi Latte

Tovább a teljes cikkre...

Keresés