Nyakó István a vallásos erkölcs nevében

2008. május 18. 8:21, ReakcioBlog

„Képmutató és kirekesztő” Balog Zoltán fideszes politikus Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint. Kedvenc szocialista pártpapagájunk egy áprilisi Magyar Szemlében talált Balog-idézettel próbálja megfogni az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának fideszes elnökét, református lelkészt. Kapaszkodjatok meg: Nyakó szerint a vallásos erkölccsel szöges ellentétben állnak Balog Zoltán Magyar Szemlében tett kijelentései. Mit is mondott Balog? Arról beszélt, „rendes baloldali is lehet jó keresztény és jó keresztény is lehet rendes baloldali. Ami elvben természetesen igaz, csak éppen a mai Magyarországon ennek nem igazán látszik az igazi lehetősége.” Balog egy 2006. október 23-án történteket firtató kérdésre (miszerint kicsiben olyasmi ez, mint amit az Egyesült Államoknak, illetve a nyugati világnak 2001. szeptember 11. jelentett) Balog Zoltán közölte: a magyar élet szempontjából feltétlenül. „Ráirányítja a figyelmet arra, hogy nem vagyunk képesek az erőszak áldozatainak, elszenvedőinek megvédésére, az elkövetők megtalálására, a mindennapi életünk biztonságának megóvására, az emberi jogok feltétel nélküli érvényesítésére, biztosítására” – mondta a Magyar Szemlének. [...] Bővebben!

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés