Ó. Ez az fránya (értsd: elcseszett) hullámvasút
A nap fűszere: "...A gond a szívünk gyökerén tanyázik, s ott titkos kínokat csírázik, békétlen hánytorog, zavar nyugtot, gyönyört; mindegyre új meg új álarcot ölt, házat mutat s tanyát, kis gyermekeket meg asszonyt, máskor tűz, víz, tőr, mérgezés; attól remegsz, mi nem jön, és mit el sosem veszítsz, azt kell folyton siratnod..." Goethe Ó. Mennyiszer írtam már le, hogy köszönöm, jól vagyok...soha jobban. És hányszor írtam, hogy ááááááááá, most éppen rosszul érzem magam a bőrömben. Ha visszanézem, megállapítom. Ezzel van tele a blog. És ezt utálom...idegesítő. Hullámvasút ez. Semmi más. Én pedig mindig azt hiszem, hogy már tök jól vagyok. Aztán jön egy gondolat, egy mondat, egy beszélgetés valakivel, és cseszhetem. Újra leszállóágba kerülök, holott azt hittem, már a vasút csak felfelé tarthat. Mélyen, legbelül szégyellem is egy kicsit ezt az egészet. Hogy vagy eufória, vagy kesergés...ebből állnak az írásaim. Bár az is igaz, hogy nem tudom meghazudtolni önmagam. Minek is tenném. Én így élem meg a dolgokat. Magasságokkal és mélységekkel. Hozzáteszem....mindezt saját léptékeimen belül. Eddig azt hittem, hogy legalább én vezetem ezt a fránya vasútat. De nem tudom...néha úgy érzem kicsúszik az irányítás a kezemből. Azt hiszem tudok dolgokat. Azt hiszem tudom mit akarok...és akkor beleszaladok mindenfélébe és kiderül, tudatlan vagyok...bizonytalan vagyok...és ami a legrosszabb nem tudom mit tegyek ez ellen. Ilyenkor rögtön megcáfolódik az az elképzelésem, hogy én egy erős, magabiztos nő vagyok...Ugyan-ugyan, mit is képzeltem. Hisz kislány vagyok, bújós, védtelen...És ezt sokszor nem veszem figyelembe, vagyis későn döbbenek rá. S akkor megindul a hullámvasút...Kapaszkodom, behunyom a szemem, és próbálom visszafogni a gyomrom remegését. Ez vagyok én...el kell fogadnom...meg kell értenem. Tudom, hogy sokan mások is így éreznek. De én én vagyok...és a saját hullámzásaimat nehezen viselem. Mert aggasztanak, megijesztenek....Mi lesz ha így maradok...mi lesz ha ezen a gyorsan rohanó hullámvasúton ragadok??? Persze. A hullámzás természetes...mindenki küzd vele. Hozzátartozik az élethez. Csak én úgy érzem, kicsit gyorsan változnak az irányok...és amikor azt hiszem, hogy na most aztán végre tuti az emelkedés, hogy végre elérek egy vízszintes szakaszt...no....olyankor gyönyörű szép íves kanyarral elindul a szerelvény, és irányba veszi a következő leejtőt...