Ha valaki szereti az egyszerű, enyhén csípős ételeket, amelyekben a hús, a rizs és a bab játsza a főszerepet, akkor a kubai konyhában nagy valószínűséggel kedvét leli majd. A világ eme szegletének konyhájáról nem lehet ugyan szakácskönyvnyi információkat felhalmozni, kulináris titkokat szájra-szájra adni, ennek ellenére érdemes vele egy kicsit megismerkedünk. A gyökereiből eredően Kuba konyháját elsősorban a hódító spanyolok, az afrikai rabszolgák no és persze a (nem csak) kedvtelésből és pénzkereseti céllal Kubába átruccanó amerikaiak formálták, mely a helybeli alapanyagokra, szokásokra, és természetesen a mindig jelenlévő hiánygazdálkodásra építkezett. Az étlapot mindet kétséget kizáróan néhány alapanyag határozza meg: a rizs és a fekete bab szinte egy étkezésből sem hiányozhat (talán inkább úgy fogalmaznék, hogy egyáltalán nem is hiányzik), ehhez jön a hagyma, a fokhagyma és a paprika. Ezekből készül az úgynevezett sofrito, egyfajta fűszeres egyveleg, amelynek segítségével már a többi fogást is ízesítik. Persze léteznek számunkra egzotikus zöldégek és gyümölcsök is, mint például az édesburgonya, vagy a yuca, de ezekkel ritkábban találkozhatunk. Ha valakinek netán feltűnt volna: igen, a sziget konyhája is a kreol konyhára emlékeztet, illetve annak az egyszerűbb, vidéki formájára, a cajun-re. Talán sejthetjük, hogy Kubában elsősorban a bendő jóllakatása a cél, csak kevés embernek lehet az étkezéssel kulináris célja. A húsfogyasztást nem minden család engedheti meg magának, ha igen, akkor főleg sertés és csirke akad a tányéron (de ezek viszont rendkívül változatosak), a marhahús csak kivételes ünnepek ajándéka. [.....] (Tovább)