Lecsós húsgombóc

2008. március 2. 22:14, Ecet és olaj

Csütörtökön délután úgy tettem be fél kiló darálthúst a bevásárlókocsiba, hogy majd csak lesz belőle valami vasárnap. Szombaton azt már tudtam, hogy fasírtot nem akarok (volt már a héten vacsorára), töltött paprikára nem volt gusztusom, töltött káposztára még úgyse. Bármilyen mártásos, vagy rakott tésztaétel tilos vasárnap. Néha úgy érzem, a tészta bármikor. Nagyanyám egyik gyakran főzött étele jutott eszembe, amihez hasonlót Eszter is főz. Megcsináltam, beletettem, ami zöldség itthon volt, jól meg is fűszereztem. Egy kicsit el is felejtkeztem arról az alapelvről, amit TöFétől tanultam: egy ételbe maximum háromféle fűszert tegyünk. Ezért most úgy írom le a receptet, ahogy a jövőben fogom csinálni, vagyis nem teszek bele többé babérlevelet, és majorannát. Lecsós húsgombóc Hozzávalók 3 személyre: 50 dkg darálthús 5 dkg húsos szalonna 1 fej vöröshagyma+ 1 evőkanál vöröshagymakrém 2 gerezd fokhagyma 1 zöldpaprika 2 paradicsom 1 kisebb cukkini só, cukor, bors, pirospaprika, kömény ételsűrítő, ha szükséges A szalonnát kockára vágjuk és egy serpenyőben kiolvasztjuk. A vöröhagymát felaprítjuk, és a szalonnával együtt dínszteljük. Egyszer öntsünk alá egy kevés vizet, és süssük ismért zsírjára. Tegyük bele a köményt, 1 gerezd felaprított fokhagymát, és egy percig keverjük. Húzzuk félre, szórjunk rá 2 teáskanál pirospaprikát, és öntsünk rá kb. 1 dl vizet. Adjuk hozzá a felcsíkozott paprikát, és a hámozott, felaprított paradicsomot. Kicsit sózzuk és borsozzuk meg, tegyünk bele 1 szem kockacukrot, és pároljuk fedő alatt. Készítsük el a húsgombócot: a darálthúshoz adjunk 1 egész tojást, 3 teáskanál zsemlemorzsát, 1 evőkanál vöröshagymakrémet, 1 gerezd felaprított fokhagymát, 1 teáskanál pirospaprikát és ízlés szerint sót, borsot. Nagyobb diónyi gombócokat formázzunk belőlük, tegyük a mártásba, és kb. 30 perc alatt főzzük puhára. 10 perccel az étel elkészülte előtt tegyük bele a kockára vágott cukkinit. Ha hígnak találjuk a mártást, tegyünk bele 1 evőkanál ételsűrítőt. Spagettival tálaljuk. Inspired by good cooks, including Eszter, my grandmother and me.

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés