Annyit beszéltek a bloggertársak az újhagymáról, hogy kellett sütnöm egy újahagymás-petrezselymes kovászos kenyeret. Szinte éreztem a kényszert :-)Ha kezdő házi pékek nem is mernek nekiveselkedni a kovászosnak, ezt a csavart-tekert zöld csíkos kenyeret akkor is érdemes kipróbálni egy sima élesztős kenyéren. A család hálás lesz, ugyanis olyan fantasztikus az illata miközben sül, hogy alig lehetet őket arrébb lökdösni a sütőtől amíg kivesszük a kenyeret.Tehát alapnak bármilyen kenyértészta megteszi. Az enyém kovászos volt.Hozzávalók:30 dkg kovász70 dkg kenyérliszt1 csésze zabpehely1 kk sikérsó3,5 dl langyos vízA só kivételével összedolgoztam a hozzávalókat, és a duplájára kelesztettem. Elég hűvös volt, ehhez kb. nyolc óra kellett. Ekkor átgyúrtam, belekevertem a sót, majd újra pihentettem, most csak 7 órát. Kinyújtottam, és megkentem a következővel:1 csokor újhagyma1 csokor petrezselyemsó, bors1 dl olívaolajszerecsendióMindent turmixgépbe tettem, és összeturmixoltam, mint egy pestót. Megkentem vele a tésztát, majd feltekertem, és egy kört formáztam belőle. Pihentettem még egy fél órát, majd megszórtam liszttel, és kis kereszteket vágtam bele pengével. 180 fokra előmelegített gőzős sütőben 1 óra alatt sütöttem meg.