Pekándiós szelet

2008. március 8. 18:20, Domestic Goddess

17,5 dkg vaj + a tepsi kivajazásához 30 dkg finomítatlan nádcukor 3/4 tk. só 2 tk. vaníliakivonat 3 nagy tojás 13 dkg liszt 1 tk. sütőpor 20 dkg pekándió Mindjárt tavasz, jönnek a finomabbnál finomabb piros gyümölcsök, addig is mártózzunk még meg (legalább) egyszer a nehezebb ízekben. Egy olyan sütit találtam, amit a legelfoglaltabb családanyák vagy szinglik is fél kézzel semmi perc alatt össze tudnak dobni, elronthatatlan és isteni karamelles-diós ízzel édesíti meg az utolsó téli napokat. A pekándiót otthon tudtommal szemérmetlenül aranyárban mérik (10 dkg belőle olyan 1400 Ft bioboltokban), úgyhogy nyugodtan helyettesíthető dióval, mogyoróval vagy a kettő keverékével. A sütőt melegítsük elő 170 fokra, közben pillanatok alatt összeállítjuk a tésztát. Összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzáöntjük a nedveseket, végül beleszórjuk a durva darabokra vágott pekándiót. Kivajazott, kb. 20x30-as tepsibe öntjük a masszát és elsimítjuk. 35 percig sütjük a sütőben, a színe nem lesz irányadó, mert nagyon hamar megbarnul, félóra múlva érdemes belebökni egy fogpiszkálót, ha nem ragad rá tészta, jó lesz. A tepsiben hagyjuk kihűlni és utána vágjuk fel szeletekre. Nem lesz egy látványos, proccos sütemény, de a tekintélyes mennyiségű cukor csodálatosan karamellizálódik benne, valamint a pekándió is ropog a fogunk alatt - elég addiktív édesség. Jeffrey Alford & Naomi Duguid: Home Baking c. könyvéből Eredetileg a Borsán.

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés