Körte túróhabbal

2008. március 11. 9:53, Fűszer és lélek

Persze édességet régóta készítek habszifonban, de most egészen sűrű masszát tettem a szifonba, és így is működött. Gondolom, valami hasonló eljárással készítik a bolti krémtúrókat is, attól olyan habos, könnyű, de nézhetjük a másik oldaláról is, vagyis így veszünk meg a dobozban egy kevés túrót sok-sok levegővel.Csakhogy ez a sok levegő engem egyáltalán nem zavar, sőt nagyon örülök neki, hogy otthon is tudtam ilyen pille súlyú desszertet készíteni, ami nem utolsó sorban diétás, még akkor is, ha cukrot használunk hozzá és nem édesítőszert. Egy szifonnyi túrókrém ugyanis 30 körte megtöltéséhez elégendő legalább.A körtékhez kemény gyümölcsöket vásároltam, és uborkagyalun (mandolin) legyalultam. Az első pár szeletet, ami nagyon kicsi volt menet közben megettem, a többit sütőpapírra fektettem.70 fokos sütőben 2-2 órát szárítottam, majd meguntam :-), és papírtörlő között kivasaltam őket. Ezután visszatettem még két órára, így teljesen ropogós lett.Hozzávalók a túrókrémhez:25 dkg tehéntúró2 dl natúr joghurt1/2 citrom reszelt héja1/2 vanília rúd kikapart belsejecukor ízlés szerint2 lap zselatin 1 dl. vízben feloldvaA zselatin kivételével mindent a turmixba tettem, majd 3 perc alatt összeturmixoltam. Szűrőbe öntöttem, és átpasszíroztam rajta. Belekevertem a zselatint, majd beletöltöttem a habszifonba. Betekertem a patront, kicsit megráztam a szifont, és két órára behűtöttem.Tányérkába nyomtam a habot, és kanállal töltöttem két körteszelet közé.

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés