Liszt nélkül mandulával

2008. április 11. 11:24, Fűszer és lélek

Múlt héten Gildor meglepte a Judapestet 40 dkg pucolt mandulával. Két okból se adhatta volna jobbkor, az egyik, hogy ma délután megkóstolhatjátok a belőle készült süteményt (aki siet), a másik, hogy nyakunkon a Peszah. Csak szólok!Ebből következik, hogy a sütiben nincs liszt, cserében tele van mandulával, tojással, és cukorral. Aki flódnit várt, attól elnézést kérek, örüljetek, hogy nem maceszgombóc levest viszek :-)A megtört mandulát lobogva forró vízbe dobtam, két percig forraltam, majd leszűrtem. Így már könnyen ki lehetett nyomni a magot a barna héjából. A fehér mandulát tepsire terítettem, és 80 fokos sütőben 3 óra alatt megszárítottam. Akinek van ideje kivárni, hogy a mandula magától teljesen megszáradjon, az kihagyhatja ezt a részt, de nagyon fontos figyelni a szárazságra, mert másképp lehetetlen rendesen megőrölni a mandulát!Késes robotgépben nagy fokozaton részenként liszt finomságúra őröltem a mandulát.Hozzávalók a mandulás csókhoz:1 bögre mandulaliszt2 bögre finomra őrölt kristálycukor (se nem porcukor, se nem kristálycukor)6 tojás fehérje (szobahőmérsékleten, nem hidegen)A tojásfehérjékből a cukor felével kemény habot vertem, majd lassan, óvatosan belekevertem a maradék cukrot, és a mandulát is. Sütőpapírral bélelt tepsibe „csókokat” nyomtam egy habzsák segítségével, majd 20 percig hagytam állni a habot. Közben előmelegítettem a sütőt 160 fokra, majd megsütöttem a csókokat, olyan 30 perc alatt, de nagyon sütőfüggő a dolog, oda kell figyelni. A csók talpa egy mandulás lap, szintén liszt nélkül.Hozzávalók:2 bögre mandula liszt½ bögre holland kakaó1 bögre cukor1 bögre joghurt2 tojás2 kk sütőpor1 kk szódabikarbónaNokedli sűrűségű tésztát kell, hogy kapjunk. Nagyobb, sütőpapírral bélelt tepsibe töltöttem a tésztát, kb. ujjnyi vastagon. 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük. Ragacsos, nehezen vágható, de nagyon finom sütemény lesz a végeredmény.A tetejét megkentem baracklekvárral, kockákra vágtam, és minden kocka tetejére ragasztottam egy mandulás csókot. A habcsók sérülékenysége miatt nem éppen szállításra alkalmas sütemény, de én mégis megpróbálom a lehetetlent. Várunk titeket szeretettel, cseréljünk süteményt!Ps: köszönöm annak a rengeteg embernek aki eljött, és megint bebizonyíthattuk, hogy mi vagyunk többen. És külön köszönöm azoknak, akik sütit is hoztak!

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés