Töltött tojás melegen, avagy hogyan tálaljunk a sütő ajtajára?

2008. május 11. 8:33, Fakanál

Tavasz van kétségtelenül. Ilyenkor mindig rám tör a tojásehetnék, a mostani hullámot annak tudom be, hogy idén nagyon korán volt húsvét, de az én tojásmániámat nem lehet becsapni. Most van itt a tojásevés ideje, és kész:) Sajnos fotót nem tudok prezentálni a recepthez, tekintve, hogy amikor a jénai tálat kivettem a sütőből, egy cseppet sem elegáns mozdulat következtében a tojások kétharmada a sütő kinyitott ajtaján landolt, a maradékot pedig kizárólag a gravitáció megerőszakolásával tudtam a tálban tartani, de az a néhány darab sem viselkedett rendeltetésszerűen, depláne nem bizonyultak dekoratívnak, úgyhogy ez a poszt most kép nélkül marad. Hozzávalók: 6-8-10 db tojás, a család befogadóképességétől függően 2 tejbe áztatott zsemle, zsemle hiányában a megfelelő mennyiségű szikkadt kenyér 2-3 evőkanál sűrű tejföl 1 teáskanál mustár  egy nagy csomag petrezselyemzöld só, bors baconszeletek Elkészítés: A tojásokat 15 perc alatt keményre főztem, hideg vízzel leöblítettem és kihűtöttem. Tisztítás után félbe vágtam, és a sárgájukat egy tálba emeltem, a fehérjecsónakokat pedig egy baconnel kibélelt jénaiba rakosgattam. A tojások sárgáját villával összetörtem, hozzáadtam az áztatott, kinyomkodott, szétmorzsolt zsemlét, a fűszereket (a petrezselyem nagyon fontos, az adja meg az igazi, tavaszi ízét az ételnek), mustárt, és a tejföllel sűrű masszát keverek az anyagokból. A tetejére vagy tejfölt kanalazok, vagy mint most is, kis bacondarabokat rakok. Forró sütőben a tejföl színesedéséig, vagy a szalonna ropogósságáig sütöm a tojásokat. Ha nincs otthon bacon, olajozzuk ki a jénait, ebben az esetben résen kell lennünk, mert a tojásfehérjéből könnyen válik élvezhetetlen, gumiszerű izé, ez pedig nyilvánvalóan nem cél. Rizzsel, tartásmártással tálalom. Nehézségi fok:

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés