Aki szívesen enne gyakrabban házilag gyúrt tésztát, még annak is komoly fejtörést okoz, hogy vegyen-e tésztagépet, vagy maradjon a kevesebb kulináris örömöt nyújtó, de könnyen hozzáférhető, előszárított pastánál. Mert valljuk be, a tésztagép sem oldja meg az összes problémánkat. Alapfelszereltségben kapunk hozzá egy spagetti-, és általában még két keskeny metélthez való feltétet, a lapokból pedig lasagna, cannelloni készülhet. Ha ezentúl még szobrászi tehetségekkel is rendelkezünk, akkor már formázhatjuk is a kész, lapra nyújtott tésztát. Az én tésztagépem is csak a fent említett alapverziót tudja, de a gép repertoárjából nincs is kedvem további szerelvényekre beruházni. Csak tologatnám a kamrapolcon, mert a kezdeti lelkesedés után úgysem használnám annyit, hogy egyszeri használat tíz cent alá leamortizálja a beruházást. Viszont nagyon szeretjük a pappardellét, a legszélesebb metélttésztát, amit egy és két centi közötti szélességben különböző gyártóktól is kapható. Ízlés kérdése, nekem egyszerűen finomabb. Ezért régóta keresek már egy olyan nyújtófát, amivel a tésztagéppel nyújtott lapokból ízlés szerinti szélességű tésztát vághatnék. De legalábbis pappardellét, hisz erre játszom:-) Olaszországban sok helyen lehet ilyet kapni, az északi tartományokat kivéve szinte minden helyen láttam már (főleg a turistákkal elárasztott helyeken keressük:-), de nagyrészt csak a keskenyebb kivitelűt, a tagliatellének valót árulják. [.....] (Tovább)