Epres "lasagne"

2008. május 18. 12:58, Zsuzsi főz

Már megszokhatták a kedves olvasók, hogy süteményrecepttel általában hétvégenként jelentkezem, és azt is tapasztalhatták, hogy ezek mostanában mind eperrel készülnek, hiszen ki kell használni azt a rövid időt, amíg kapható ez a fimon gyümölcs. Ezúttal is epres süteményt készítettem, és ha előre tudom, hogy ez az ötlet kipattan egyszer a fejemből, ezzel a recepttel indulok a Beatbull által kiírt XV. VKF!-en. A fagyasztóban lapult egy doboz Plusból származó leveles tészta, és pénteken vettem epret is, úgyhogy a kiindulási alap meg is volt. Régóta gondolkodtam a fehércsoki és az eper összekombinálásán, és ezúttal kapva-kaptam az alkalmon. A lasagne tésztalapjait levelestészta-lapokkal helyettesítettem, húsos ragu helyett szeletelt epret, besamel helyett pedig fehércsokis-ricottás krémet használtam, amelyet hidegen keverhető zselatin-fixxel szilárdítottam, ezúttal sikeresen. A képen látható sütemény szerintem négy főre elegendő, a receptben szereplő adagból két ilyen süti készíthető. Recept Egy doboz – 6 lap - leveles tészta (pl.: a Plusból, lényeg, hogy lapokból álljon) 20 dkg fehér csokoládé egy evőkanál tej reszelt citromhéj 2 dl tejszín 25 dkg ricotta (olasz savósajt, tkp. túróféleség) egy csomag Dr. Oetker Zselatin fix 40 dkg eper A három lap leveles tésztát felolvasztom, sütőpapírral bélelt sütőlapon 200 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt aranybarnára sütöm. Nem kell megrémülni, egy lap kb. 10 cm magasra emelkedik fel, de amikor már langyos, a két tenyerem közt finoman összenyomom, és így kellően lapos lesz. A tésztalapokat hagyom kihűlni. A megtisztított epret vékony szeletekre vágom. A csokit összetördelem és vízgőz felett a tej hozzáadásával felolvasztom.(Életemben először csináltam ilyet, az elején masszává állt össze, azt hittem így is marad, de aztán engedelmeskedett.) A felolvadt fehércsokit langyosra hűtöm, ekkor kanalanként habverővel hozzákeverem a szobahőmérsékletű ricottát és a reszelt citromhéjjal ízesítem. Másik tálban félig felverem a tejszínt, hozzáadom a zselatin fixet, és nem túl kemény habbá verem, majd beleforgatom a ricottás masszába. Tálra teszek egy lap tésztát, megkenem 3-4 evőkanálnyi krémmel, ezt kirakom eperrel. Ráfektetem a következő lapot és ismétlem a műveleteket. Egy süti három lap tésztából áll, a másik három lapból ugyanígy készítem el a másikat is. Pár órára hűtőbe teszem, hogy a krém kissé meghúzzon. Tálalásnál fűrészes késsel próbálom szeletekre vágni, vagy sikerül, vagy nem…

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés