Új gasztroműsor

2008. május 21. 9:25, Fűszer és lélek

Júniustól új gasztroműsor lesz látható a Paprika Tv-n. Raj Ráchel több zsidót is felkeres, és együtt főz velük, több témát is körbejárva. Tegnap nálam jártak, és fél kilenctől négyig főztünk, méghozzá négy félét. Készült előétel, tejes édesség gyanánt a jeruzsálemi túrótorta, hanukai almás gyömbéres csirkemell, és marha pészahi zöldségpalacsintával. Több tanulsága is volt a napnak. Az egyik, hogy egy ilyen műsort nyolcan készítenek, és mind a nyolcan jó fejek. Sőt, az egyik operatőrt már láttam is, ugyanis régebben néha felbukkant a Bandi a hegyen c. műsorban is, amit mindig a fiam etetése közben nézet régebben. Nehezen, de befértek a lakásba, szépen bevilágították a konyhát, arrébb tolták a hűtőt, leragasztották az ablakot. És valóban tálkákba kellett tenni a hozzávalókat (soha nem értettem, annak ellenére, hogy belátom, ha valaminek látszik a csomagolása, az már reklám), és úgy kellett volna csinálni, mintha nem lennének ott a kamerák. Aha. Persze, ha valaminek a márkáját emlegettem, az nem tetszett nekik :-) Ami elkészült, arról készült pár fotó is, amit most nem én csináltam, de persze amikor kitették a lábukat már rohantam is a gépemért. A vége az lett a felvételnek, hogy valóban felfaltuk amit főztünk, kézzel, kiskanállal, kinek mi jutott, mert a fiókot az elé tolt asztal miatt nem tudtuk kihúzni. Ez négykor volt, addigra mindenki a falat kaparta az éhségtől. Szerencsére a "nagy zabálásról" már csak fotók készültek.

cikk küldése

Tovább a teljes cikkre...

Keresés