Narancs, hagyma, olajbogyó, saláta
A kis téli kiruccanásunk során volt szerencsém megismerkedni egy nagyon kedves, 80 fölött járó hölggyel. (És nem csak azért mondom, hogy hölgy, mert nagyon nem szeretem, mikor még a rádióban, tévében is idős „néninek” titulálnak valakit, aki már túl van a 60-on.) Ő egészen igazi hölgy, öltözködésében, viselkedésében, beszédében is. Sok mindenről, többek között természetesen főzésről is szó került a beszélgetéseinkben. És akkor – nem először – megcáfolódott az a gyakori mondás, hogy aki nem fiatal, már nem tud vagy nem hajlandó újdonságokat, nem megszokott ételeket kipróbálni. Egyik ilyen alkalommal mesélte ez a hölgy a narancsos, lilahagymás salátát, amit ő kínai kellel készített el. Azonnal elhatároztam, hogy ezt hamarosan kipróbálom, erre a párom is erősen biztatott, neki is nagyon megtetszett az ötlet. Az meg még inkább, hogy az is szóba került, hogy egy kis olajbogyós „turbózás” nem tenne rosszat neki. Vasárnap meg is csináltam. Nem tudom megmondani, hogy ez így mennyire a szicíliai saláta, az biztos, hogy nagyon hasonlít. Én már elárultam máskor is, hogy azt a konyhát csak olvasásból ismerem és mások meséiből. A szicíliai salátára is többféle receptet, leírást olvastam, azt hiszem, ez is belefér. Én jégsalátát vettem hozzá, szeretem, mert nem fonnyad el, sokáig roppanós marad. Egy fél fejet használtam, először cikkekre, majd keresztben ujjnyi csíkokra vágtam. Két fej lilahagymát félbe, és vékony szeletekre vágtam, kevés sót szórtam rá. Négy narancsot – az egyik, bár vérnarancsként árulták, de csak rózsaszín volt – meghámoztam úgy, hogy a külső hártyáját is vékonyan levágtam, aztán félbe szedtem, és keresztben szeletekre vágtam. A kicsurgó levét is a salátára folyattam. Hozzákevertem még egy jó maréknyi fekete olajbogyót, félbevágva, mivel nagyobbacskák voltak. Végül rálocsoltam először egy, majd kóstolás után még egy citrom kicsavart levét és pár kanál olívaolajat. Nem csalódtunk, fantasztikus volt, mindenképpen hamarosan ismétlés is következik. És hogy hogy ettük? A kóstolgatás, mondjuk, volt az előétel, utána pedig fűszeres bundában (most más fűszerekkel, mint előzőleg) sült csirkecomb mellé köretként is tökéletes volt.