Már megint saláta

2010. február 26. 10:57, àlabeck

Először: szeretem a salátákat, sokfélét, mindenfélét. Másodszor: ha felmerül bennem a gondolat, hogy ideje lenne leadnom pár kilót, a következő gondolat az, hogy most ehhez milyen salátát csináljak? Ehhez a mostanihoz még egy komoly ok volt, kaptam egy szép nagy pomelót. Ezt az érdekes gyümölcsöt egyszer már megkóstoltam, talán két éve, amikor először láttam meg a boltban, akkor is az lett a vége a kóstolgatásnak, hogy a nagyobb része salátába került. Egyáltalán nem rossz gyümölcs, nekem mégis egy kissé jellegtelen, lehetne több íze, több leve is. Kicsit a grépfrútra hasonlít, de azt én jobban szeretem. Túl sokat nem akartam fokozni rajta, hiszen a mérete miatt biztos volt, hogy ebből nem kis adag saláta lesz, de hát valami csak kell még hozzá. Végül ez lila hagyma és jégsaláta lett. Először két közepes hagymát vágtam nagyobb kockára, megsóztam. Aztán hozzákevertem az ujjnyi csíkokra vágott jégsalátát. Végül a héjából kibányászott – először keresztben kettévágtam – pomelodarabokat, amelyik fél gerezd szépen, egyben maradt, azt még kisebbre is elvágtam. Fagyasztóból vettem elő hozzá fűszereket, mindegyikből egy teáskanállal tettem bele. Ezekből: bazsalikom, kakukkfű, citromfű, metélőfokhagyma. És ezek után még mindig nem éreztem elég ízesnek, tehát kevertem egy öntetet is, tejfölbe két vagy három evőkanál csípős piros aranyat (ilyen véletlenül van itthon, nem én vettem, nem is szoktam, de most jó ötletnek látszott ezzel ízesíteni), közben kóstolgattam, azért nem tudom, hogy pontosan mennyi volt, annyi, hogy nem erős, hanem kicsit csípős legyen. És fogyós ebédként sütöttem hozzá egy pár virslit. Ettől még a saláta egyáltalán nem fogyott el, még más ebédekhez is szerepelt kísérőként, hiszen végül nagyon jó lett. És hogy jobb kedvem legyen, újra elolvastam Váncsa István elmélkedését a salátáról. Mivel a barátaim, ismerőseim között is többen vannak, akik nem értik az én saláta, illetve zöldség mániámat, és sokan mások sem értik, miért kell ilyesmiket enni, ajánlom figyelmükbe ezt az írást. (Hátha van még valaki, aki nem ismeri.) Lehet, hogy az ilyen salátát nem kedvelik meg tőle, de garantáltan jól fognak szórakozni.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés