Liam Neeson a magyarok megmentője lett

2015. január 12. 14:54, Origo

Szívesen olvasnék egy tudományos értekezést a magyarok Liam Neeson- és Elrabolva-mániájának az okairól. Bődületesen sokan, 103 ezren gondolták úgy, hogy érdemes megnézni az Elrabolva 3-at (kritikánk). Csak hogy lássák, mekkora sikerről beszélünk, ezzel a nézőszámmal 2014 második legjobban nyitó filmje lehetett volna itthon a sorozat harmadik része. Egyedül A hobbit – Az öt sereg csatája előzte volna meg. A színésszel természetesen semmi baj nincsen, azzal viszont, hogy az egyszeri alkalommal vérpezsdítő párizsi lánymentésből sorozat lett, annál több. Hiába volt már egy feledhető második rész, és hiába lehetett azt kiolvasni a számokból, hogy kezdünk ráunni Liam Neesonra (a Sírok között 21 ezer nézővel nyitott november elején), az Elrabolva 3 hatalmas pénzt fog besöpörni az itthoni pénztáraknál. Közel dupla annyi nézőt vonzott a mozikba a nyitóhétvégén, mint a második rész, amely ráadásul a Moziünnep idején debütált féláras mozijegyekkel.Liam Neeson az Elrabolva 3 című filmbenForrás: 20th Century FoxmiddleLiam Neeson legközelebb is kemény fickóként tér vissza a mozikba, a Run All Night-ban fogja védelmezni a fiát Ed Harris és az ír maffia haragjától. Ez az akciófilm egyébként klasszul néz ki az előzetese alapján. Aki arra vár, hogy Neeson végre visszatérjen a drámai szerepekhez, annak már felvillant a fény az alagút végén: az ír színész szerepelni fog Martin Scorsese Silence című, Japánba utazó szerzetesekről szóló filmjében. Voltak persze más filmek is a moziban, csak nem sok vizet zavartak. Az Eszeveszett mesék című, négy hete futó argentin fekete komédiát érdemes kiemelni, ugyanis a premier hete után ismét felkapaszkodott a legjobb tíz közé. Működik tehát Magyarországon a szájhagyomány, arról a filmről eddig csak jót hallottunk, és úgy tűnik, mások is ilyen lelkesedéssel beszélnek az Eszeveszett mesék-ről. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség): 1. Elrabolva 3 (103 454 / 103 454) 2. Hős6os (26 798 / 47 769)3. A hobbit - Az öt sereg csatája (17 833 / 391 616)4. A hetedik fiú (9 707 / 76 838)5. Éjszaka a múzeumban - A fáraó titka (8 102 / 84 007)6. Exodus: Istenek és királyok (6 292 / 116 306)7. A Madagaszkár pingvinjei (5 901/ 241 656)8. Swing (5 662 / 69 300)9. Dumb és Dumber kettyó (4 567 / 119 36810. Eszeveszett mesék (4 010 / 22 326)

Tovább a teljes cikkre...

Keresés