Liam Neeson éhezett és minimálbérért dolgozott Scorsese kedvéért

2016. március 5. 19:00, Origo

Azt is hihetné az ember, hogy ha Martin Scorsese előáll egy ötlettel, ráadásul meg Liam Neesont, Andrew Garfieldot, Pókember előző megformálóját és a Kylo Rent alakító Adam Drivert is hozza magával, akkor a stúdiók egymást fogják taposni, hogy övék legyen a film. A valóságban azonban huszonhárom évet kellett várnia a Taxisofőr és a Nagymenők rendezőjének, hogy leforgathassa az Isten kereséséről, a kételkedésről szóló Silence (Némaság) című kosztümös drámáját, amely Endo Suszaku azonos című regénye alapján készült. Liam Neeson a Némaság című filmbenForrás: Paramountmiddleoff680478 A Némaság drága produkció a külsőségei miatt, a 17. századi Japánban játszódik, de a témája és az akciómentessége miatt nem kecsegtet magas nézőszámmal. Végül Tajvanban forgatták le, a Kína melletti szigetországban találtak megfizethető helyszíneket. De még ezzel sem spóroltak meg elég pénzt, Irwin Winkler producer a The Hollywood Reporternek árulta el, hogy mekkora áldozatot is vállalt a rendező a színészekkel együtt, hogy ez a stúdiók részéről anyagilag kockázatosnak ítélt film elkészülhessen: „Mindenki, Liam Neeson. Adam Driver és Scorsese is minimálbérért dolgozott. Én még a minimálbér alá is lementem [nevet]. Így csurgattuk vissza a pénzt a filmbe. Eldöntöttük, hogy minden pénz magába a produkcióba menjen. Úgy tudtuk csak megcsinálni a filmet, hogy lemondtunk a szokásos fizetésünkről.” Jelentős összegek szabadulhattak fel azzal, hogy a szakszervezetek által meghatározott minimálbéreket fizették csak ki az akcióikonnak számító Neesonnak és a sztárrá válás útján magabiztosan haladó Garfieldnak és Drivernek. Neeson ráadásul még kilenc kilót le is fogyott azért, hogy hitelesen játszhassa el a japán fogságba esett jezsuita szerzetest. Ez egy olyan film lesz, amit meggyőződésből és szenvedélyből készítettek el, és sokan már most azt jósolják, hogy ott lehet a jövő évi Oscar-gálán. Andrew Garfield és Tadanobu Asano a Némaság című filmbenForrás: Paramountmiddleoff680478 Garfield és Driver két fiatal szerzetest játszik, akik a keresztényeket tűzzel-vassal üldöző Japánban keresik a mesterüket. A cím arra a szereplők által megtapasztalt próbatételre utal, hogy miközben borzasztó kínokat állnak ki, Isten miért marad néma? A filmet 2016 végén tervezik bemutatni az Egyesült Államokban. Liam Neeson most kapta meg a legkeményebb ellenfeléthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20151116-liam-neeson-meg-sosem-kapott-ennyire-kemeny-ellenfelet-nemasag-martin-scorsese-andrew-garfield.htmlLiam Neeson már csak az időnket raboljahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150108-plusspandaval-blamalja-magat-liam-neeson-elrabolva-3-maggie-grace-famke-janssen-luc-besson.htmlÖlre mennek a keményfiúkhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150123-ferfi-a-ferfi-ellen-osszeallitas-szemtol-szemben-utkozespont-a-mesterdetektiv-veszett-vad.html

Tovább a teljes cikkre...

Keresés