A szexualitás nem pusztán testi együttlét, hanem igény, hogy szerethessük a másikat, gyengédséget, érzelmeket adhassunk, kaphassunk. Egyetlen beteg embernek sem szabad lemondani az egyik legfontosabb örömforrásról, szorongás,...
"Megvakulsz és szőrös lesz tőle a tenyered." - az ehhez hasonló maszturbálással kapcsolatos mítoszok ideje lejárt. De a legutóbbi kutatás még ennél is jobb hírrel szolgál a fiatal férfiaknak: a gyakori "kézimunka" védelmet jelent a prosztatarák ellen.
Immár tizedik hete áll az amerikai rádiós játszási lista élén Alicia Keys dala, a No One. Az énekesnő ezzel rekordot döntött, hiszen ő az egyetlen, akinek 2007-ben ilyen hosszan az élen állt valamelyik dala.
Itt az év vége, ami hagyományosan a különböző összegző összeállítások ideje is. A brit The Daily Telegraph segítségével mi is visszatekintünk az év legnagyobb internetes nyerteseire. Közéjük tartozik a 2007-ben piacra dobott iPhone mobiltelefon, melyet a YouTube-on hirdettek meg, hatalmas sikerrel.
Jövőre 254 munkanap lesz, ebből három szombaton. 2007-ben csak 251 napon kellett dolgozni, mivel szinte minden állami ünnep a hétvége közelébe esett. 2007-ben 10 fizetett munkaszüneti nap volt, 2008-ban az ünnepek és a hétvégék egybeesése miatt csak 8, így is több olyan hosszú hétvége lesz azonban, ami egy-két szabadnappal akár egy hétre bővíthető.
Ha a szilveszteri pénzelverést idén megspóroljuk magunknak, tehát otthon töltjük az újév első éjszakáját, néhány egyszerű és olcsó koktéllal mégis feldobhatjuk a szokásos sör-bor-rövid menüt.
Leszokni a cigiről, leadni egy keveset a súlyfeleslegből, felhagyni rossz szokásainkkal - a legtöbbünk megfogad valamit az új év kezdetén. De bármilyen fájdalmas is: tízünkből mindössze egy embernek sikerül elérnie azt, amit január 1-jén elhatározott.
A januári hónap a tél közepe, a növényzetnek és a földnek még pihenőre van szüksége, a napsütéses, langyos idő káros a fáknak, a korán kibújt gabonának.
Egy friss kutatás szerint a férfiak és a nők nemcsak újévi vállalásaikban különböznek egymástól, hanem abban is, hogyan próbálják azokat megtartani. Brit pszichológusok azonban most tanácsokat adnak ahhoz, hogy megtarthassuk fogadalmainkat.
Az ősi kínai tradícióban, a Feng-shui-ban a színeknek nem csak a berendezési tárgyak esetében volt jelentőségük, hanem az arc díszítésében is. Melyik színt milyen helyzetben jó alkalmazni? Hogyan hatnak az egyes színek és milyen üzenetet hordoznak?
Megmászni a Kilimandzsárót elsőre hajmeresztő ötletnek tűnhet, de persze nem az. Mivel a Kilimandzsáró Nemzeti Parkba csak vezetővel és díj befizetésével lehet bemenni, érdemes egy túravezető társaságot megbízni a szervezéssel, és az egyéb szükséges szolgáltatások (túravezetés, teherhordás, élelmezés) biztosításával. Az interneten könnyen találunk ilyen túraszervezőket. Két magyar fiú és egy lány…
Amikor már végigettük az összes család összes karácsonyi menüjét, és bejglivel álmodunk, de még mindig vendégeket várunk a két ünnep között, vagy olyan bátrak vagyunk, hogy szilveszteri bulit szervezünk, jól jön pár falatkarecept. Édes és sós, ízlés szerint.
Kimondja az első szót. Az első mondatot. Ismétel, kérdez, válaszol. Rájön, hogy a szavaknak hatalmuk van. Egyiknek-másiknak különösen nagy. Például ha csúnyán beszél.
Külcsín és belbecs? Igen, fontosak! De ha szeretnéd megbizsergetni a férfiak fantáziáját, ennél többre lesz szükséged. Add el magad úgy, hogy ne vegyék észre, hogy üzletet bonyolítasz.
Karrier terén mindannyiunkra érdekes változások várnak. Szinte mindenki jó irányba építheti lehetőségeit. A Jupiter segítségével fantasztikus év vár ránk! Holnap jön a havi lebontású horoszkóp!
Kínos helyzetbe kerülhetnek a biztonsági kapuknál azok, akik sugárkezelésen estek át, vagy radioaktív izotóp volt a jelzőanyag vizsgálatuknál. A testükben maradt sugárzó anyagot a detektorok érzékelik és a lehetséges veszély miatt riasztanak.
Sokan vágynak titkon a gazdagok gondtalan életére, de akadnak olyan szerények is, akik azzal is megelégednének, ha legalább részesei lehetnének egy-egy multimilliomos bulijának. Az alábbiakban, ha meghívót nem is, de bepillantást nyújtunk a pénzügyi elit legpezsgőbb bulijaiba. Hogyan és mennyiért ünnepelnek a milliomosok?
Év végén leltárt készítünk veszteségeinkről is, ezért most azokra emlékezünk, akik idén mentek el közülünk. Akiknek művészete, tudása, embersége, bátorsága, jósága örökre beleégett a szívünkbe.
Hozzávalók: A töltelékhez: 1 kg darált hús 2 tojás 20-25 dkg rizs 1 csapott kávéskanál bors 2 csapott kávéskanál pirospaprika 1 nagy vagy 2 kisebb fej vöröshagyma 1-1,5 evőkanál só (asztali sóból 1 púpos evőkanál) A töltenivalóhoz: több mint 1 kg savanyú káposztalevél több mint 1 kg szálas savanyú káposzta A finomjához: szalonna ízlés szerint füstölt nyers sonka vagy füstölt, főtt…
A székrekedés több millió embernek komoly problémát jelent, elsősorban az idősek számára. Íme néhány tipp, mellyel megszüntethetjük ezt a kellemetlen állapotot.
"Csak frisset eszem" - mondják az egészséges táplálkozás, a wellness életszemlélet élharcosai. Ha bevásárol a piacon csupa friss áruból, megbízható kereskedőtől és otthon frissen elkészíti - akkor valóban helytálló a kijelentés.
Kínos helyzetbe kerülhetnek a biztonsági kapuknál azok, akik sugárkezelésen estek át, vagy radioaktív izotóp volt a jelzőanyag vizsgálatuknál. A testükben maradt sugárzó anyagot a detektorok érzékelik és a lehetséges veszély miatt riasztanak.
Leszokni a cigiről, leadni egy keveset a súlyfeleslegből, felhagyni rossz szokásainkkal - a legtöbbünk megfogad valamit az új év kezdetén. De bármilyen fájdalmas is: tízünkből mindössze egy embernek sikerül elérnie azt, amit január 1-jén elhatározott.
Jéghegynek ütközött egy turistákat szállító norvég hajó az Antarktiszon, de nincsenek komoly károk - jelentette be szombaton a hajó tulajdonosa Oslóban.
Ki ne akarná, hogy bőre fiatal, ránctalan, makulátlan maradjon? Sok millió nő (és férfi) álmát segít megvalósítani nyolc egyszerű tanács, amelyet a The New York Times című amerikai lap szedett csokorba.
Még a hétvégén megnősül Eddie Murphy, aki Tahiti szigetén mond örök(?) hűséget menyasszonyának, Tracey Edmondsnak. A színész, párja és a családtagok már pénteken megérkeztek Tahitire. A pár hölgytagja korábban annyit elárult, hogy zártkörű, bensőséges ceremóniát terveznek.
Felhőtlenül ünnepelheti az újévet Brandy, miután a Los Angeles-i városi ügyészség közölte: nem indít az énekesnő ellen eljárást halálos közlekedési baleset okozása miatt egy egy évvel ezelőtti karambol kapcsán.
Miután az egész 2007 elsősorban a botrányairól szólt, év végére jó hírt is kapott Amy Winehouse. A brit énekesnő albumát, a Back to Blacket választották ugyanis a Maxim amerikai magazin olvasói az év lemezének.
Közzétette a 2007-es év legnézettebb videóinak listáját a YouTube. A videómegosztó portálra idén is a legelképesztőbb rövidfilmeket töltötték fel a felhasználók. Megjelent a politika is, hiszen az egyik legnézettebb klip a csak Obama Girlként emlegetett amerikai hölgyé volt, aki a demokrata szenátor, Barack Obama iránt érzett olthatatlan szerelmét énekelte meg. A legnépszerűbb videó azonban egy…
Nem sokáig habozott a nyilvánosság elé állni élményeivel az a lesifotós, aki múlt hét szombaton egyéjszakás intim kalandba keveredett Britney Spears-szel. Adnan Ghalib első dolga volt elrohanni az egyik amerikai showba, hogy ott részletesen beszámoljon az éjszaka történtekről.