Az év első negyedévében a három-, négy- és ötcsillagos szállodák az előző év azonos időszakánál közel 1 százalékponttal magasabb, átlagosan 46,5 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek.
Kínában, ahol az orvosok már szinte rutinszerűen transzplantálják a legkülönfélébb sejttípusokat, köztük különféle őssejteket, csak 2008-ban történik meg az első szervezett vizsgálatsorozat ezen a téren - írja a Nature. A cikk kapcsán hazai szakemberek véleményét idézzük.
Egy amerikai országos felmérésbõl kiderül, hogy azok az orvosok, akik nem tudják irányítani vagy beosztani a munkaidejüket, sokkal inkább kiégnek és elfásulnak, mint azok, akiknek más, gyakran még nehezebb problémákkal kell szembenézniük.
A fiatal, tehetséges festőművész házaspár, Soós Nóra és Győri Márton lakásában vendégeskedtünk, akik első saját otthonukat rendezték be maguknak - sok ötlettel. Mindig is erről álmodtak: egyazon színes fészekben festeni és élni.
Kimagasló érdeklődés mellett zajlott le a Lakáskultúra Élőben Kiállítás a Papp László Budapest Sportarénában. A március 9-11. között megrendezett programsorozaton közel 160 cég kínálta termékeit és szolgáltatásait a 25 ezer látogatónak.
A Semmelweis Egyetem transzplantációs klinikája a veseátültetések számát tekintve az első tíz között van Európában, a májátültetésekkel pedig a középmezőnybe tartozik - mondta Járay Jenő, a budapesti klinika igazgatója annak kapcsán, hogy ma este a szervátültetésről tart előadást a Mindentudás Egyetemén.
Ha autóval utazik az ember, nem árt időben megismerni a különböző országok autópályáinak tarifáit. Az európai országok különböző típusú díjképzéséről tájékozódjon a FigyelőNet folymatosan bővülő és frissülő összeállításából. (Frissítve: 2007 április)
A hóhiány ellenére rekord eredménnyel zárhatja a 2006/2007-es téli idényt az osztrák idegenforgalom. Az április végéig tartó szezonban a vendégéjszakák száma az előzetes számítások szerint 0,7 százalékkal, az árbevétel 2 százalékkal növekszik tavalyhoz képest, s ezzel túlszárnyalja a tavalyi rekord eredményeket.
A globális felmelegedés és a világtengerek szintjének emelkedése okozta problémát orvosolhatja a holland Factor Architecten épületterve. A ház érdekessége, hogy ideális esetben a homokos tengerparton áll, de ha alapját elönti a víz, akkor egyszerűen lebegni kezd.
A leggazdagabb kulturális kínálattal rendelkező hat európai főváros közé került be az olasz Panorama című magazin szerint Budapest. A magyar főváros esetében találták legkedvezőbbnek a múzeumok belépő jegyeinek árát az olaszok.
Lincolnshire-ben megelégelték a tengerparti faházikók formavilágát. Az ikonikus brit kuckók helyett sokkal inkább egyedi építményeket látnának szívesen a most lezárult pályázat szervezői.
A ma használatos napszemüvegek minden jellemzőjén messze túltehet a jövőben az az új eszköz, amelyet a Washington Egyetem kutatói fejlesztettek ki: az intelligens napszemüveg színét és átlátszóságát ugyanis viselője gombnyomásra változtathatja majd, aktuális igényeinek és a környezeti fényviszonyoknak megfelelően.
Kilencedik éve követhető a nyomon a Magyar Nemzeti Rákregiszter segítségével, hogy milyen daganatok milyen gyakorisággal fordulnak elő az országban, figyelhető a betegségek alakulása, és kiderül az is, hogy hányan halnak meg a különböző típusú rákok következtében. Egy tesztelés alatt álló korszerű program lehetővé teheti az okok, összefüggések jobb feltárását, és naprakészen követhető lesz az…
A Space Adventures amerikai cég már a Holdra toboroz űrturistákat - nyilatkozott a The Washington Postnak Eric Anderson, a cég alapítója, aki szerint Charles Simonyi kalandja is azt bizonyítja, van kereslet az űrlátogatásokra. A Holdutazás ára jelenleg 100 millió dollár körül van.
A hepatitis (fertőző májgyulladás) napjaink egyik legelterjedtebb, legkönnyebben elkapható, utazással kapcsolatos fertőző betegségei közé tartozik, mely védőoltással megelőzhető.
"Az elmúlt harminc év során a rákos daganatok szakterületének fejlődését tanulmányoztam, és kiterjedten írtam a daganatos betegségek kutatásáról, gyógyításáról és megelőzéséről. Az alábbiakban a zöld teával kapcsolatos...