Április végétől heti négy járatot indít a Malév az urali Jekatyerinburgba. A választás nyílván szervesen illeszkedik az orosz tulajdonosok stratégiájába, ami szerint a magyar légitársaság hidat képezzen Oroszország és Európa nyugati fele között.
Bár ahhoz, hogy jól lakjunk, kevés eszköz szükséges, mégis szívesen várjuk igényes terítékkel az astalhoz ülőket. A hatás nem a dekorációs kellékek számán, sokkal inkább azok összhengján múlik.
A holland Umbra cég 30x30 centiméteres sakkújdonsága azokat is játékra készteti, akik korábban idegenkedtek ettől az időtöltéstől. Nem csupán az élénk, neonhatású, kék és zöld szín vonzza a tekintetet, hanem a mókás figurák is kedvet csinálnak a játékhoz.
Homokvihar miatt a hatóságok kedden bezárták az egyiptomi főváros, Kairó nemzetközi repülőterét. A járatokat más légikikötőkbe irányították át - közölték repülőtéri források.
A jó idő miatt a következő hétvégétől kezdve folyamatosan nyári üzemmódra váltanak a fővárosi fürdők, így megnyitják ezek napozóit, külső medencéit is.
Az április elsejétől megváltozott KRESZ-szabályok szerint egyes autóutakon a jelenlegi 90 km/órás sebességnél gyorsabban hajthatnánk, hogy hol az hamarosan kiderülhet.
A legutóbbi igazi tavaszi hétvégén már mi sem tudtunk ellenállni a kísértésnek, s mindent a fővárosban hagyva rohantunk a vízpartra az első idei egész hétvégés horgásztúrára. Nagy halakat, s főleg biztos fogást akartunk, így mi más lehetett volna a cél, mint a hatalmas és gyönyörű Tisza-tó. Ponytok, csukák, harcsák, reszkessetek, gondoltuk induláskor, de persze a végén csalódnunk kellett.
Budapest a 6. helyezést érte el a világranglistán a konferenciavárosok versenyében, ezzel két helyet javított az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Magyar Turizmus Zrt.
Budapest hatodik helyezést ért el a konferenciavárosok világranglistáján, ezzel két helyet javított az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. keddi közleményéből. A magyar főváros ezzel megelőzte többek közt Londont, Brüsszelt és Prágát is.
A világ egyik legrangosabb bútorvásárán megrendezett SaloneSatellite kiállításon mutatkoznak be a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói. Az április 18-tól 23-ig tartó esemény különlegessége, hogy minden művészeti egyetem csak egyszer kap lehetőséget arra, hogy kiállíthasson, és az ehhez való jogot is pályáztatják.
Egy kutatócsoportnak első alkalommal sikerült a férfiaktól vett csontvelői őssejtekből éretlen hímivarsejteket létrehozniuk. Ugyanennek a kutatócsoportnak tavaly már sikerült egerek embrionális őssejtjeiből mesterséges spermiumot létrehozniuk, amelyből életképes utódok is születtek, emberek esetében viszont mindezt még csak a férfiak terméketlenségi problémáinak kezelésére szeretnék alkalmazni a…
Az egykori middlesbrough-i kikötőből épít új lakónegyedet az angliai város önkormányzata. A Middlehaven néven futó, csaknem százezer négyzetméteren folyó beruházás Nagy-Britannia legnagyobb zéró-karbon, vagyis a károsanyag-kibocsátást minimalizáló fejlesztése.
Gyakran érzi úgy, hogy munkája és magánélete nincs egyensúlyban? Emiatt feszült és ideges? Találja meg a módját az élete feletti kontroll visszaszerzésének, és állítsa helyre a harmóniát!