A Buffalo Egyetem pszichológusa három új tanulmányában elsőként szolgál bizonyítékokkal arra nézve: bizonyos emberek túlságosan tartanak attól, hogy külső megjelenésük miatt elutasításban lesz részük. Ha nem sikerül valamiképpen tompítaniuk ezt az érzékenységet, az mind pszichésen, mind fizikailag megviseli egészségüket.
Alig három héttel az ország első, budapesti központjának megnyitását követően Debrecenben és Egerben is megkezdi működését egy új HPV-centrum. Az új centrumok célja szintén a méhnyakrák megelőzését szolgáló elsődleges és másodlagos prevenciós eljárások alkalmazása, amelyekkel csökkenthető a méhnyakrákos megbetegedések gyakorisága. A centrumokat felkereső nők olyan komplex ellátásban részesülnek,…
Az egykori Form+Zweck design-szaklap főszerkesztője, Günther Höhne különös hobbynak hódol. A berlini fal leomlása után, a nagy ''kidobálások'' és megújulás idején, amikor mások megszabadulni készültek egykori berendezésüktől, ő éppen fordítva, gyűjteni kezdte az egykori NDK életstílusára jellemző, ''formatervezett'' tárgyakat. A napjainkban már fogalomnak számító Höhne-gyűjtemény egy letűnt…
Buzz Aldrin, a második ember, aki a Hold felszínére lépett kedden bejelentette, hogy olyan lottójáték indítását tervezi, amelynek nyertese részt vehet egy űrutazáson. A kezdeményezés célja, hogy ne csak a gazdagok kiváltsága legyen a súlytalanság élménye - írja a Reuters.
A British Airways légitársaság egy Delhiből Londonba tartó járatának utasai 13 órás késést voltak kénytelenek elszenvedni, mivel a pilóta túlságosan álmosnak érezte magát a repülőgép vezetéséhez - írja az MSNBC Travel.
A holland UNStudio a dán 3XN-nel együttműködve nyerte el a dániai Aahrus város kikötőfejlesztési projektjét. A tervezők egy megújult kikötői sétányt, naplementenéző teraszt és egy ikonikus felhőkarcolót terveztek az egykori dokkok helyére.
Melyik az a része az utazásnak, amely a legtöbb kellemetlenséget okozza a turistáknak? A repülés - legalább is ez derül ki az online utazási portál, az Orbitz felméréséből - írja a CNN travel. A megkérdezettek szerint az ár a legfontosabb a repülőjegy lefoglalásakor.
A vesztes nélküli, egyenrangú egyezkedés legnagyobb haszna, hogy megnő a felek egymás iránti bizalma. Ha a gyerek bízik a szüleiben, mert értelmesen lehet velük tárgyalni mindenről, kisebb az esélye, hogy komoly bajba keveredik,...
Napjainkban a rákellenes terápiás kutatás legfőképpen a személyre szabott gyógyszerek előállítására irányul, amit a különféle ráktípusok egyedi jellemvonásai indokolnak. Ezeknek a szereknek a betegség kialakulásában részt vevő bonyolult, soktényezős mechanizmusok gátlását kell célba venniük. A rendelkezésre álló lehetséges terápiás célpontok száma így szinte kimeríthetetlennek tűnik, a tudomány…
Angol kutatóknak első alkalommal sikerült olyan génváltozatot azonosítaniuk, amely igen elterjedt az európai népesség körében, és az adatok alapján bizonyítottan hozzájárul a súlyfelesleg kialakulásához.
A szabadtűzön főtt ételek nemcsak attól különlegesek, hogy ízükben megőrzik a ropogó fák közül felszálló füst bukéját, hanem attól is, hogy hangulatuk van. Mert a bográcsozáshoz társaság kell, hangos, vidám, hasukat kedvelő emberek, akik szívesen készítenek vörösbortól illatozó pörköltöt, gulyást vagy akár egy jó csípős halászlevet.