Önnel is előfordult már, hogy olyan érzése támadt, mintha emlékei az előző életéből származnának? A Consciousness and Cognition című tudományos folyóiratban a közelmúltban jelent meg egy cikk, amely szerint azok az emberek, akik gyakran számolnak be általuk átélt, de meglehetősen valószerűtlen eseményekről, sokkal nagyobb százalékban hibáznak a memóriateszteken.
A szerelem az, mikor Ámor nyila eltalál és megsebez két embert, s ennek hatására a hormonjaink működésbe lendülnek. Jobb esetben mindkét fél szervezetében, s később majd a lelkében is kialakul egy olyan vegyület, mely állandó izzik. Az okos Aphrodité, kinek a társa mellett megtalált boldogság a legfontosabb, tudja az összes fortélyt, mivel tartsa a házi tűzhely mellett istenét, de folyamatosan meg…
Sokszor nehéz eldönteni, hogy mi kerüljön a család asztalára, ami finom is, egészséges is, gyorsan készen van, és a legkisebbek is ehetik. Íme néhány zöldséges finomság receptje, melyek elkészítéséhez még főzőcskézni sem kell. Csak reszelni, darabolni, összekeverni és máris tálalható. Jó étvágyat!
Nincs általános recept arra, milyen eszközökkel tegyük hangulatossá a teraszt, hiszen ahány ember, annyi igény. A stílust meghatározhatja a belső terek berendezése, de lehet éppen a terasz az, ahol szakítunk a megszokottal.
Aki szeretné leendő lakását - még elkészülte előtt - bebarangolni, annak háromdimenziós látványtervet készít egy magyar cég. Stílus- és színvilág terv, álmennyezet-kiosztás, világításterv, fal- és padlóburkolat, lakástextil, bútor elrendezési terv, egyedi bútortervezés, kiegészítők, dekorációajánlás - majd mindezek generál kivitelezésben megvalósíthatók.
A dán bútorcég asztalkülönlegessége eredeti állapotában 32x113x80 centiméter, két furnérozott lapja külön-külön, vagy együtt is felnyitható, alattuk tárolórekeszt alakítottak ki. A többféle kivitelben, lakkozott fehér, tölgy, cseresznye, diófa és wengé színű furnérozással készülő bútorok harmadik, rögzített lapja szürke üveg.
Sok dolga lesz idén nyáron Shreknek, a közkedvelt rajzfilm-figurának. Még be sem mutatták a film harmadik részét, de egyes szerepeiért máris sok támadás éri a zöld szörnyet.
Aki okosabb, nem mindig gazdagabb is. Amerikai kutatók egy vizsgálatuk során megállapították, hogy ha valakinek magasabb az IQ-ja, az még nem jelenti azt, hogy több pénze is van a bankban.
Lily Allen is fellép az új Wembley stadionban Diana hercegnő emlékkoncertjén július elsején. A teljes névsort nem hozták nyilvánosságra, de az angol sajtó szerint még szükség lenne néhány sztárra.
A nomádok városokba vándorlásával hatalmas társadalmi változások zajlanak a nyugat-afrikai Mauritániában, de még mindig széles körben tartja magát a lányok kényszeretetésének szokása, sőt, sok nő szteroidokat szed, hogy fenntartsa kövérségét.
Luxusrepülőgépet gyártatott magának egy orosz oligarcha. Az alig 30 éves fiatalember nevét nem hajlandó elárulni a BMW, amely vállalta, hogy a Boeing 737-es típusú gépet fényűző közlekedési eszközzé alakítja át.
Aphrodité, a szerelem istennője, a Zeus villámától megérintett tengerhabjaiban született, és kagylóhéjon hajózott Kythéra szigetéhez, ahol első temploma épült. Erről a szigetről hívják Kytbereiának, s mert a tenger habjaiból merült fel tündöklő szépségben-mint ahogyan a szerelem támad az emberi lélek hullámzásai közt- Anadyomené, a "felmerülő" is az ő mellékneve.
Újfajta élményben lehet része a Pókember-filmek rajongóinak, ha megnézik a harmadik részt: Mary Jane-t a korábbiaknál jóval terjedelmesebb keblekkel csodálhatják meg.
Hogyan lehet erotikusan és érzékien megérinteni partnerünket? Mit kell tenni ahhoz, hogy istennővé válhassunk az ágyban? A Káma Szutra hasznos útmutatókat adhat a kérdés megválaszolására.
Ezzel a diétával egész életedben karbantarthatod a súlyod! Nem csak alakodra tesz jó hatást, hanem csökkentheti a reumás, diabéteszes, érelmeszesedéses, csontritkulásos, allergiás, ekcémás panaszokat is!
Keddtől átlagosan 17 százalékkal drágulnak a vasúti jegyek, de átalakul a közösségi közlekedés kedvezményeinek rendszere is. A korábbinál kedvezőbb feltételek mellett utazhatnak a fogyatékosok, némileg rosszabbul járnak a közalkalmazottak, a diákok is vesztenek, de kevesebbet, mint azt a kormány korábban tervezte.
Homoszexualitás, házasságtörés, nemi gondok: ezek még mindig olyan témák, amelyekről nem szívesen beszélünk, még családtagjainkkal sem. De vajon ez így volt a múltban is? Tényleg olyan prűdek voltak pár száz évvel ezelőtt az emberek, amilyeneknek gondoljuk őket?
Több mint két évtized után új televíziós csatorna sugározhatja Nagy-Britanniában az egyik legnézettebb szappanoperát, a Szomszédokat. A jogokat birtokló közszolgálati BBC ugyanis egyelőre elfogadhatatlannak tartja a jogtulajdonos által támasztott feltételeket.
A fekélybetegség hátterében az esetek 50-60 százalékában Helicobacter pylori fertőzöttség áll. A baktérium azonban a legújabb kutatási eredmények szerint egyben védelmet is nyújthat az allergiás és asztmás megbetegedésekkel szemben.
Megdöbbentő eredményt hozott egy tinédzserkori szexualitással foglalkozó amerikai kutatás. A tinilányok úgy érzik, hogy párjuk elvárja tőlük, hogy szexuálisan közösüljenek.
David Beckham ismét hallat magáról a pályán kívül is. A Real Madrid nyáron az Egyesült Államokba igazoló angol középpályása (miután a hétvégén gólpasszt adott csapata mérkőzésén) ezúttal azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kiszőkítette a haját...
Nem sokkal Jézus születése után Claudius császár felesége, Messalina azzal szerzett magának hírnevet, hogy versenyre hívta Róma leghíresebb és leghírhedtebb kurtizánját.
Hiába figyelmeztet minden alkalommal a globális felmelegedés kérdésére Sheryl Crow, kiderült, hogy az énekesnő sem tesz meg mindent a probléma csökkentése érdekében.
"Az egyetemista prostituáltak mítoszát el kell oszlatni. Ezek a lányok nem azért csinálják, mert nekik igazán jó. Az igazság az, hogy a pénz kell nekik."
Csütörtök este a flandriai Izegem városának pályaudvarán egy személyszállító szerelvénybe hátulról belerohant egy üres vonat. A balesetben ötvenegyen megsebesültek, közülük hárman súlyosan.
Elkészült a S.Pellegrino 2007-es étteremrangsora, amely már hatodik éve gyűjti össze a világ legjobbnak ítélt vendéglátóhelyeit. Mint minden hasonló lista, ez is heves vitákat kelt, sokan mégis ezt tartják a legmegbízhatóbbnak. Ha nem is a közvetlen élvonalba, de két budapesti étterem is felkerült a százas listára.
A liverpooli egyetem pszichológusai szerint a televízióban sugárzott ételreklámok megnövelik az elhízott gyermekek étvágyát - Ennek következtében megduplázódhat az elfogyasztott ételmennyiség!
Idén második alkalommal indul útnak az indiai riksavesreny, ugyanis 2007. augusztus 5-én startol a világ legrázósabb futamaként is emlegetett Indian Autorickshaw Challenge. A maximum háromfős csapatoknak 13 nap alatt kell eljutniuk egy autoriksával az indiai Chennai városából az ország másik oldalán, az Arab-tenger partján lévő metropoliszba, Mumbaiba. A bolond verseny jótékony célokat szolgál, a…
A budapesti gyógyfürdők és strandok meghosszabbított nyitva tartással, helyenként 200 forintos belépőjegy-drágulással várják a vendégeket. Jelenleg három budapesti fürdőben folynak felújítási munkálatok, ezek várhatóan jövő márciusban érnek véget.
Megrögzött városlakók, elkötelezett városlátogatók és kozmopoliták figyelem: Íme a világ 25 legurbánusabb városa, amelynek toplistáját nem befolyásolta sem a szolgáltatások mennyisége, sem a lakosok száma, sem városok nagysága, sokkal inkább az innovatív elemek kerültek a középpontba.