A tenger semmihez sem hasonlítható kék színe, a mindig vidám helyiek, illatos fűszerek, az éttermek előtt a jégben a sorsuk beteljesülésére váró halak és rákok, kivételes történelmi emlékek - ezeknek köszönhető Kréta páratlan, semmihez sem hasonlítható hangulata.
Dr. Morse évekig egyszerű gyerekorvos volt, aki úgy gondolta, azok, akik a halál után életről vagy a halálközeli élményekről beszélnek, csak be akarnak kerülni a tévébe. De egyszer csak olyan történt az egyik páciensével, ami végérvényesen megváltoztatta a véleményét erről, most már látja az élet utáni élet bizonyítékait.
A giliszták egy génje közvetlen kapcsolatot teremt a táplálkozás és a hosszú élet között. Az állatoknál 70 százalékos táplálékmegvonással 40 százalékkal hosszabb élet érhető el.
Úgy tűnik, a kézen hordott esküvői gyűrű többet jelent egyfajta lelki köteléknél. A Virginia Egyetem kutatói érdekes vizsgálatot végeztek feleségek segítségével, amelyből kiderült, hogy a hitvesi érintés nyugtatólag hat az agyra.
A hozzávalók hagyományosan ott lapulnak a magyar kamrák polcain, a végeredmény pedig igazi ínyencség! Az ízletes palacsintatekercsek ráadásul látványosak is, tehát remekül szolgálnak hétvégi menüként!
"Belga munkahelyre go-go táncosokat keresünk. Magas, azonnali fizetés, szállás, ellátás biztosítva" - íme, egy hirdetés a sok közül, amely sok pénzt és könnyű munkát ajánl a fiatal lányoknak.
Még hogy az öregedés megállíthatatlan! Csak akkor az, ha semmit nem teszünk ellene, pedig egy kis odafigyeléssel nemcsak testünk fiatalodhatna, hanem szellemünk is! Mert igaz: mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát!
A prostituáltak, kéjnők vagy kurtizánok - nevezhetjük őket sokféleképpen - mindig is fontos, bár legtöbbször titkolt szerepet játszottak az emberiség történelmében, a politikában, közéletben. Nem véletlen, hogy a művészek is szívesen foglalkoztak velük.
Beperelte egy brit üzletember a Google-t, mert a cég internetes keresőjén keresztül elérhetők az őt rágalmazó bejegyzések. A per precedensértékű, és szakemberek szerint súlyos következményei lesznek az internetes információáramlásra, ha kimondják a Google felelősségét.
A rendőrök vasárnap hajnalban elfogtak egy 16 éves hajdúdorogi fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy előző nap lakásában agyonvert egy hajdúdorogi férfit - közölte Vezendi Jánosné rendőrőrnagy.
A hatalmas vásárlói érdeklődést tükrözve órák alatt elkapkodták az Egyesült Államokban az Apple informatikai óriáscég mobiltelefon-modellje, az iPhone elsőként piacra dobott példányait.
Az olasz tudósok egy olyan tablettát fejlesztettek ki, ami kiterjed a gyomorban hogy a diétázók telítve érezzék a gyomrukat. Ahhoz hasonlítják a hatást, mint amikor valaki egy tál spagettit eszik, és azt mondják, hogy a tabletta néhány órán keresztül megszünteti az éhséget,
Amerikai kutatóknak állatkísérletek során sikerült visszafordítaniuk egy értelmi fogyatékosságot okozó kromoszóma-rendellenességet, s ennek alapján remélik, hogy kifejleszthető olyan gyógyszer, amely emberben is hatásos e betegség ellen.
Titokzatos épületet fedeztek fel kínai régészek az első császár sírjában, amelyet nyolcezer életnagyságú agyagkatona őriz. Kiderült, hogy a mauzóleum mélye egy 30 méter magas épületet rejt.
Guiness-rekord született vasárnap a balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon; a zenészek a világ leghosszabb koncertjét "hozták össze", ugyanis 192 órán át gitároztak egyfolytában.
Felmászott egy férfi a ráckevei Duna-hídra, ezért a mentés idejére hídon átfutó út egyik felét lezárták - tájékoztatott a ráckevei tűzoltóság ügyelete.
Cherie éppen térden állva a vécét pucolta, mikor Tony Blair megkérte a kezét - erről a leköszönt brit kormányfő felesége számolt be a BBC-n szerdán vetítendő műsorában.
A fényűző életvitelt folytató gazdagok között szinte alapkövetelménynek számít a saját, többnyire 4-5 millió dolláros jacht. Míg a luxus motorosokat kifizetni általában nem jelent problémát, vigyázni rájuk már annál nagyobb gond, legalábbis ezt mutatja, hogy újabb mesés példány sérült meg vízre bocsátás közben.
Agyonverte egy "izraeli ügynök" a Hamász Mickey egerét. A rajzfilmfigura Amerika- és Izrael-ellenes érzelmekre hangolta a palesztin gyerekeket, de a nagy nemzetközi felháborodás miatt levették a filmet a műsorról.
'A kórházak, és az önkormányzatok egy része lassítja a reformot azzal, hogy az ágyszám-csökkenéssel párhuzamosan nem igazítja a létszámot a megváltozott struktúrához' - mondta Horváth Ágnes az ATV Pont 7 című műsorában. Az egészségügyi miniszter szerint májusig csak harminc kórház hajtotta végre a létszámleépítést, és ez is szerepet játszik abban, hogy bizonyos kórházak rossz anyagi helyzetben…
Az állatorvosok kénytelenek voltak elaltatni azt a pávát, amelyet vámpírnak nézett, és szinte agyonvert egy férfi egy Staten Island-i gyorsétteremben. A szerencsétlen állat véletlenül tévedt be az étterem parkolójába.
Kidobta két kiskorú gyermekét egy panelház nyolcadik emeletéről egy anya, majd a gyerekek után ugrott vasárnap este kilenc óra körül Debrecenben - közölte Nagy Sándor rendőr alezredes.
Testünk jól megtervezett, csodálatos szerkezet. Ha megfelelően adagoljuk neki a hasznos üzemanyagot, az időskorig különösebb baj nélkül működik. Ellenkező esetben viszont akár komoly gondokat is okozhat.
Biztos Veled is előfordult már, hogy egy nehéz nap után a legkevésbé sem volt energiád ahhoz, hogy még összeüss a családnak valami finom, laktató vacsorát. Lehet, hogy annyira későn értél haza, hogy már a bevásárlásra sem jutotta az erődből? Ilyenkor nem árt utánanézni, mi lelhető fel a konyhaszekrény polcain és a kamrában.
A stressz és a bosszúság adrenalint juttat a vérbe. Ez a stresszhormon, mint tudjuk, barázdákat váj az erekbe, elősegíti az érelmeszesedés és a trombózis kialakulását, melynek révén felelős a szívinfarktusért, illetve az agyvérzésért.
Kevés magyar turista számol azzal, hogy Törökországban jelentős a hastífusz, egyéb mediterrán országokban pedig a Hepatitis-A kockázata. Ráadásul ez utóbbit úgy is el lehet kapni, ha véletlenül rálép valaki egy fertőzött kagylóra.
Elbocsátják azokat a kínai tisztségviselőket, akikről kiderül, hogy szeretőt tartanak. A lépéssel a kormány az erkölcsöt szeretné erősíteni - és csökkenteni a korrupciót.
Vajon ki ne ábrándozott volna arról, hogy legalább egyszer az életben egy igazi luxusszállodában száll meg, ahol császárnak érezheti magát, és amely gyönyörű környezetével, felséges ételeivel, italaival elvarázsolja a vendéget? Ezek a szállodák pontosan ilyenek, a világ legkülönbözőbb helyein, de nem ám akárhol!
Már hat hónapos korban elkezdenek hazudni a gyerekek - állapították meg brit viselkedéskutatók. Az eredmény őket is meglepte, eddig ugyanis a pszichológusok meggyőződése volt, hogy négy éves kor alatt az agy nem elég fejlett a hazugság bonyolult "művészetére".
Mindössze négy napra szakított Vilmos herceg és barátnője, Kate Middleton, azóta is folyamatosan találkoznak titokban. "Imádják egymást" - derítette ki a lap.
Nem a gyerek, hanem a házimunka megosztása a jó házasság titka - derült ki egy amerikai közvélemény-kutatásból. A gyereknél ma már fontosabb a hasonló jövedelem, a bizalom és a boldog szexuális élet is.
Előző héten a legtöbb egyetemen és főiskolán lezárult a vizsgaidőszak. A legtöbb diák ilyenkor megkönnyebbülten rohan az első strandra, vagy szórakozóhelyre, hogy megünnepelje a sikeres, vagy sikertelen félévét. De mi kell ahhoz, hogy jól zárjunk egy vizsgaidőszakot? A következő 10 pont megadja a választ:
Az utazás, a járművel való közlekedés legtöbbször kellemes élmény. Annak azonban, aki az utazási betegségnek nevezett tünetegyüttesben szenved, ez az út sajnos rendkívüli megpróbáltatást is jelenthet. A betegség leggyakoribb formája a tengeribetegség.