A COPD a modern világ egyik leggyakoribb, legsúlyosabb és legköltségesebb betegsége. Ma még gyógyíthatatlan, viszont megelőzhető, korán felismerhető, és az időben elkezdett kezelés megmentheti és élhetővé teheti a beteg életét.
Mint volt pedagógust, nemegyszer megkérdeznek ismerőseim a beiratkozás előtt: menjen-e hatéves gyermekük iskolába vagy jobb még egy évig óvodában maradnia. A döntés nem egyszerű, nagyon kell ismerni a gyermeket ahhoz, hogy...
A curryben található kurkuma egyik összetevője, a kurkumin ígéretes eredményeket hozott a szívelégtelenség megelőzésében. A szert egyelőre csak patkányokon tesztelték, de az állatkísérletek két kutatócsoportnál is hasonló...
A Nemzetközi Egészségügyi Világszervezet (WHO) pár héttel ezelőtt jelentette meg legújabb kiadványát, amelyben a legfrissebb egészégügyi ajánlásokat fogalmazza meg az utazók számára.
Előre elterveztem, hogy a pihenésre szánt hosszú hétvégén, mindenféle stressz hatásnak ellenállok. Mindez sikerült egészen szombat estig, aztán hirtelen egy cirkusz közepébe csöppentem!
Nem tipikus alapanyaga a magyar konyhának, néhány évtizeddel ezelőttig Olaszországon kívül nem is igen ismerték. A fordulatot Marcella Hazan 1973-as Klasszikus olasz szakácskönyve jelentette, amely bombasiker lett akkortájt, és aminek következtében a balzsamecet példátlan népszerűségre tett szert Észak-Amerikában és Nagy-Britanniában.
A haj akkor szép, ha egészséges és fényes. Az élettelen, fakó tincseken tápláló hajszérummal segíthet. Ez helyreállítja a hajszálak nedvességtartalmát, ugyanakkor kisimítja a keratinszerkezetét. A szérum felvitele előtt végezze el a következő, 2 perces fejmasszázst! Serkenti a bőr vérkeringését, és elősegíti a szer felszívódását.
17 éves volt, amikor édesanyja észrevette, hogy mintha erősen vékonyodna, fogyna a lánya. Először ezt hitte bulimiás, mert rendesen evett, és megijedt, hogy titokban kihányja az ételt.
Hogyan használjuk a jeleket tanácskérésre? Jóslás és eligazítás, a döntéshelyzetek ősi jobbkeze, a misztikus tanácsadó. Elemzés és jövőlátás a Változások Könyvében.
Ezen a héten gyorsan elkészíthető vacsorákat ajánlok nektek.A csíkos ebben az esetben a csirkecsíkokat jelenti, finomak, fűszeresek! Ehhez egy finom saláta, öntet és egy kis pirítós. A férfiak részére is tápláló vacsora!
Amerikai kutatók szerint az alkoholfogyasztás eltompítja az agy azon részét, amely a veszélyek felmérését végzi. Ezért fordulhat elő, hogy egy részeg nem veszi észre, ha valaki fenyegető szándékkal közeledik felé.
A gondolkodó ember (komoly sapiens) térképet, alpinista felszerelést, tartós élelmiszert stb. szerez be, részletesen megtervezi az útvonalat, tanulmányozza a szakirodalmat. Felkészül lavinára, mamutra, megtanul szanszkritül.
Kate Moss végül beadta a derekát, és esküvői ruhát öltött - még ha csak egy fotósorozat kedvéért is. Az Agent Provocateur új reklámkampányában a szupermodell meglehetősen sokat mutat magából.
Ma a Hold a Bika csillagjegyben jár, együtt áll a Nappal. Nagyon kellemes napot tölthetünk a gyermekünkkel: könnyű őt megnevettetni, és a közös játékot is mindketten élvezzük.
Akaratodat tűzön-vízen keresztül viszed? Szeretsz irányítani? Mágnesként vonzod a nőket magadhoz? Romantikus érzelmek helyett inkább a puszta érzéki szexualitást kedveled? Akkor benned minden bizonnyal a főisten, Zeusz tulajdonságai dominálnak. Járj utána, milyen is vagy valójában?
A kevésbé tájékozottak egyszerűen elmennek futni, mert az segíti a fogyást. Akik viszont konyítanak valamit a kardióhoz, rendszeresen elkövetik az alábbi két hibát, amivel aláássák az edzésprogramjukat.
Bármennyire is örülsz nemrég született kisbabádnak, azért jobb egy kicsit várni a következő gyermekáldással. Addig is jó ha tudod, a szoptatás nem véd meg teljesen a nem kívánt teherbeeséstől, így összegyűjtöttük a lehetséges védekezési módszereket.
Optimális fényforrások mellett kisebb a veszély, hogy például az ételalapanyagok darabolása közben megvágjuk a kezünket, kifut a tűzhelyen a forralni feltett tej, és a sütőben is jól látható: rózsaszínűre pirult-e a sütemény, piros-ropogós-e már a sült.
Tamási egy Európában egyedülálló turisztikai fejlesztést szeretne megvalósítani, amely lehetővé teszi, hogy a fogyatékkal élőknek, ezen belül a kerekesszékhez kötött vendégeknek is elérhető legyen minden szolgáltatás.
Tagadhatatlanul itt a tavasz. Egészséghoroszkópunk abban nyújt segítséget, hogy mely napokon ügyeljünk jobban egészségünkre, vagy épp mikor kezdjünk fogyókúrába.
Egy ausztrál művészen furcsa szenvedély lett urrá. Ha könyvet lát ollót ragad, és addig vagdossa, amíg lélegzetelállító képzőművészeti alkotás nem lesz belőle.
Korunk örökzöld témája a fogyókúra, melyről most, a tavasz beköszöntével időszerű is beszélni. A kérdés, hogy érdemes-e kampányszerű fogyókúrába kezdeni, ahol ugyan látványos eredményt érhetünk el rövid idő alatt, de az utóhatás sajnos rosszabb. A hosszú távú sikeres testtömeg csökkenés és megtartás alapját a megfelelő életmód kialakítása garantálja.
Három év alatt épül fel Nagy-Britanniában egy orchidea alakú ökoépület. Négyzetlábára duplája a manhattani lakásokénak, pedig az angol vidék egyik tópartjára épül. Egyedisége és környezetet kímélő megoldásai minden pénzt megérnek.
Katasztrófaturisták jelentek meg annál az amstetteni háznál, ahol Josef Fritzl 24 éven át tartotta fogva saját lányát, aki ez idő alatt hét gyereket szült neki. A sajtó is nagyon aktív: a rabként tartott nőnek egyesek egymillió eurónál többet is fizetnének egy exkluzív interjúért.
Megyek az utcán, fényes hétköznap délelőtt. Szembe jön velem egy középkorú, kopottas öltözetű, de ápolt, nem rosszarcú férfi. Ahogy közeledik hallom, krákog, szipákol. Szegény, gondolom, meg van fázva.
Nem módosítja, hanem visszavonja a tb-reformot szabályozó törvényt az MSZP, az azonban még nem dőlt el, hogy önálló javaslatukat benyújtják-e az Országgyűlésnek - tudta meg a Népszava.
Az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének becslése szerint az elmúlt évben világszerte 420.000 15 éven aluli fiú és lány fertőződött meg HIV vírussal. E gyermekek legtöbbje már a vírussal jött a világra; illetve a szülés alatt vagy után fertőződtek meg az anyától. Az elmúlt évben 290.000 gyermek halt meg AIDS-ben. Ez tűnik ki a „Gyermekek és AIDS” jelentésből, amelyet az UNICEF április közepén mutatott…
Ada, Dombovári Vanda, Valkó Eszter, Orosz Barbara, Bodri Kriszta, Debreczeni Zita és Nóci is keményen edz a Stiletto Run elnevezésű futóversenyre. A bátor lányokat a sztáredzőpáros Czanik fivérek melegítik be a tűsarkú futásra.
Talán minden idők leglátványosabb James Bond-filmjét tekinthetjük meg hamarosan. Úgy tűnik, a szerencsétlenségek nem kerülik el a világ leghíresebb ügynökét és az őt körülvevő kaszkadőröket sem.
Jellegzetes illatok, felejthetetlen olasz ízek... Ahogy újra beköszöntenek a langymeleg kora nyári esték, eljön a nagy baráti összejövetelek ideje, és ha sok emberre főzünk, egy jó kis olasz tésztával vagy egyéb mediterrán különlegességgel nem tévedhetünk.
Jellegzetes illatok, felejthetetlen olasz ízek... Ahogy újra beköszöntenek a langymeleg kora nyári esték, eljön a nagy baráti összejövetelek ideje, és ha sok emberre főzünk, egy jó kis olasz tésztával vagy egyéb mediterrán különlegességgel nem tévedhetünk.
Nehéz hetek, hónapok vannak mögöttünk. Sokkoltak az emelt áras közüzemi számlák, megviselte szervezetünket a tél, és a szeszélyes áprilisi időjárás, a mindennapi stressz mellé még a belpolitikai eseményei is borzolták idegeinket.
Testünknek 12 fő meridiánja van, melyeken folyamatosan áramlik az életerő, más néven: Qi. Ha bármelyik vezeték elzáródik, vagy valamilyen oknál fogva nem alkalmas többé a Qi szállítására, úgy felborul az egyensúly, és testünk az öregedés útjára lép. Tartsd fenn az áramlást, és szellemed felemelkedik, lényed pedig sugárzóan egészséges lehet!
Harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a Budapesti Pálinka Fesztivál a Városháza Parkban. "Hangulatba hozza a belvárost"- a rendezvény szlogenje a tervezett programok fényében idén is be fog teljesülni. Folyékony finomságok és zenei csemegék május 8-tól 11-ig.
Az ember lánya azt gondolná, hogy napszemüveget választani kevésbé macerás, mint megtalálni az ideális fazonú farmert, a tökéletesen álló kosztümöt vagy a kényelmes és egyben elegáns lábbelit. Sajnos, ki kell, hogy ábrándítsunk. Tanácsaink segítségével azonban garantáltan meglátod a fényt az alagút végén!
Hozzávalók: A tésztához: 5 közepes krumpli 4-5 evőkanál liszt 1 teáskanál só fél dkg élesztő 5 dkg vaj fél dl tej 1 tojás A feltéthez: 2 dkg vaj 10-15 dkg bacon 1 csomag Knorr Carbonara spagetti Rafinéria 2 dl tej 10 dkg reszelt sajt rozmaring 2 közepes hagyma
Elérte maximális lakómagasságát a Burj Dubai, a világ jelenleg legmagasabb emberkéz alkotta építménye – jelentette be a tervező építésziroda munkatársa, Adrian Smith. A továbbiakban a végleges magasság eléréséhez még egy spirális szerkezetet emelnek a toronyra.